ERDON Helyi hírek

2015.08.17. 12:29

Útra kelni, menni, s célba érni

Nagyvárad- Augusztus 15-e a katolikus naptárban Boldogságos Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony ünnepe. E napon a nagyváradi egyházmegye hívei is ünnepet ülnek: a Székesegyház búcsúját.

Nagyvárad- Augusztus 15-e a katolikus naptárban Boldogságos Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony ünnepe. E napon a nagyváradi egyházmegye hívei is ünnepet ülnek: a Székesegyház búcsúját.

Nagyváradnak mindmáig négy felszentelt székesegyháza volt. A mai Székesegyház alapkőletételére 1752-ben került sor, felszentelésére pedig 1780-ban. 1991-ben kapta a Kisbazilika – Basilica Minor – kitüntető címet.

Az idei búcsúünnepen is szokás szerint megtelt ünneplőkkel az egyházmegye szépen feldíszített főtemploma, az evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből szólt.

Bevezetőjében Exc. Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy a szentírás tanúsága szerint a Szűzanya életét két magatartásforma határozta meg. Egyrészt a hallgatás, az elmélyülés, a figyelés és az odafigyelés, melyek révén elfogadta Isten akaratát, tervének megvalósulását az ő életében, másfelől pedig az elindulás és az úton levés. Így látjuk őt menni idős rokona, Erzsébet felé, valamint Egyiptomba menve, mentve gyermeke életét, majd Jézust követve, és a keresztfa lábánál is. Mikor pedig a mennybe vételére gondolunk, az igazi célba érés vágya kell megfogalmazódjon bennünk, a máriás életre való elköteleződés, vagyis hogy Máriához hasonlóan ne zárkózzunk magunkba, hanem alázattal elfogadva Isten tervét, induljunk el mi is, hogy Jézus kíséretében találkozzunk testvéreinkkel, azokkal, akik szenvednek, az élet terheit hordozzák, kitaszítottak, magányosak, és szükségük van a mi támogatásunkra.

Ragyogó hajnalcsillag

A búcsús szentmise szónoka dr. Kovács Zoltán esztergomi teológiai tanár, a Budapesti Bíborosi Iroda igazgatója volt. Elmélkedésében- melynek fő motívuma szintén az útra kelés, az úton levés, a haza-, illetve visszatérés gondolata volt- arra kereste a választ: miért szeretjük és tiszteljük a Szűzanyát? Csupán szokásból vagy valódi meggyőződésből vágyunk az Istennel és a vele való találkozásra? Úgy fogalmazott: a világtörténelem talán első Mária-tisztelete akkor nyilvánult meg, amikor egy egyszerű asszony, Erzsébet köszöntötte Máriát, kimondva a lényeget, vagyis hogy áldott a méhének gyümölcse. Ezer évvel ezelőtt pedig Szent István ismerte fel, hogy Mária, égi édesanyánk az a személy, aki a legközelebb áll Krisztushoz. Tudnunk kell nekünk is, hogy az az a ragyogó hajnalcsillag, akihez mindig bátran fordulhatunk, mert reményt és vigaszt nyújt számunkra, de csak akkor, ha lelkileg megújulunk, a kegyelmi élet újraéledjen bennünk. Kitárjuk a szívünket Krisztus előtt, és engedjük, hogy a mi életünkben is megmutatkozzon, hiszen „a 21. század szentjeinek nekünk kell lennünk”, úgy, hogy Isten felé fordulunk, és visszatérünk őhozzá.

Az ünnepség méltóságához a Bazilika Szent László Ének- és Zenekarának játéka is nagy mértékben hozzájárult, vezényelt Kristófi János.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!