ERDON Helyi hírek

2015.03.23. 11:06

Nem maradtunk le a napfogyatkozásról

Készültünk, vártuk ezt az eseményt. A váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum VIII. osztályának egy lelkes csapata derekasan kivette részét a napfogyatkozás ismertetéséből.

Készültünk, vártuk ezt az eseményt. A váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum VIII. osztályának egy lelkes csapata derekasan kivette részét a napfogyatkozás ismertetéséből.

Három bemutató táblát állítottunk össze, közösen a fizikatanárnővel, Harácsek Klementinával. Az elsőről pontos információkat lehetett megtudni a március 20-i természeti jelenségről: kezdete, maximális takarás, kilépés a Nap elől, egy olyan modell segítségével, amin elmagyarázhattuk a különböző típusú napfogyatkozást. Nagyon jóleső érzés, amikor azt hallod, hogy „Na végre most megértettem!”.

Én személy szerint nagyon örültem annak, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy kipróbálhassam, milyen a tanítás. Remek érzés volt kézen fogva kivezetni a kisebbeket az udvarra, és olyan dolgokról mesélni nekik, amit szájtátva hallgatnak.

Egy másik ismertető táblán hőmérsékleti görbét rajzoltunk, amit ötpercenkénti mérésekből állítottunk össze, és azt tapasztaltuk, hogy 4,5°C lehűlés jött létre a napfogyatkozás ideje alatt. Osztálytársaimmal közösen elmondtuk, hol láthatnak még a Földön részleges napfogyatkozást, hol teljest ebből a ciklusból –Saros 120–, mikor volt az első, mikor lesz az utolsó, és ez a mostani pont melyik. Mindenféle segédeszközzel figyelhettük a napfogyatkozást, szűrőkön keresztül, szemüveggel, hegesztőmaszkkal, de a legnagyobb szenzáció a laskaszűrő volt, mely a camera obscura-lyukkamera elvét használva tette láthatóvá a jelenséget. Aki nem tudta hogyan működik a fényképezőgép őse, annak elmagyaráztuk a harmadik infós tábla segítségével.

Jól sikerült

Mindent összevetve nagyon jól sikerült erre a ritka természeti jelenségre épülő tevékenység, aki akarta megnézhette, aki nyitott volt más információra megkaphatta, mi pedig gazdagodtunk élményekkel, tapasztalatokkal, elégedettséggel. Köszönjük Istenünk ezt a szép Napot!

Diosi Mária

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!