ERDON Helyi hírek

2014.09.08. 19:21

Új tendert hirdet a víziközmű

Nagyvárad- A kivitelező Selina csődeljárás alá került, ezért a váradi Vízművek új versenytárgyalást kell hirdessen a kohéziós alapokból finanszírozott víz- és szennyvízhálózat korszerűsítésére.

Nagyvárad- A kivitelező Selina csődeljárás alá került, ezért a váradi Vízművek új versenytárgyalást kell hirdessen a kohéziós alapokból finanszírozott víz- és szennyvízhálózat korszerűsítésére.

Az egyik kivitelező, vagyis a Selina, mely a kohéziós alapokból finanszírozott munkálatokon dolgozik, sajnálatos módon csődeljárás alá került, így a kivitelezés kérdéses maradt- nyilatkozta honlapunknak Tripa Renáta, a Vízművek kommunikációs igazgatója. A helyzet az elmúlt hét folyamán annyiban tisztázódott, hogy a csődeljárást végző cég egy átiratot küldött, amelyben jelezte, hogy a 11-es számú munkálatcsomag esetében, ami Nagyvárad víz- és szennyvízhálózatának cseréjét, illetve bővítését érinti, szerződésbontásra került sor. Ez azt jelenti, hogy jelen pillanatban egy összesítést végez úgy a Vízművek, mint a befektetéseket felügyelő mérnökcég, hogy pontos kimutatás legyen arról, melyek azok a munkálatok, amelyek hátra vannak még a szerződésből. Ezek újabb közbeszerzési eljárás tárgyát képezik majd, amint elkészült ez a leltár. Reményeik szerint jövő év elején, mikor az időjárás megengedi, el tudják majd kezdeni a hátralevő munkálatok kivitelezését egy másik vállalkozással.

Ebben a pillanatban elmondható még, hogy a vízhálózat korszerűsítésének nagyobb részét elvégezte a Selina, s inkább a szennyvízhálózatot érintik az elmaradt munkálatok, ezek azonban a paraméterek szerint elvégezhetőek lesznek a kijelölt határidőig. Természetesen a szerződésfeltételek alapján történik a megállapodás felmondásának gyakorlati része is, a jogászok azok, akik dolgozni fognak majd azon, hogy a jótállási garancia, valamint a biztosítási összeg milyen mértékben kerül bevonásra a történetbe, illetve milyen mértékben kerülnek elszámolásra.

Szennyvízhálózat

A Selinával a megbízási szerződést egyébként 2012. szeptember 19-én alá a Vízművek, 28,6 millió lej értékben. Amíg el tudták végezni a munkálatokat, ezek az ütemterv szerint haladtak, az árajánlat kiválasztásakor pedig a megrendelő nincs miért kételkedjen a pályázó megbízhatóságában, különösen akkor, ha egy addig komolynak bizonyult cégről van szó- magyarázta a kommunikációs vezető. Hozzátette: ugyanakkor a szennyvízhálózatot érintő munkálatok sokkal komplexebbek, nehezebbek a vízcsövek cseréjénél, bár az igaz, hogy előbbiek sem lehetetlen feladatok. Jó hír viszont a rosszban, hogy a munkálatcsomagnak a kifizetései 2015 végéig finanszírozottak az európai unió által, tehát a lakosság szempontjából gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy nem a Selina, hanem az újabb tendert megnyerő vállalkozás lesz-e a kivitelező. A másik vigasz, hogy valószínűleg a téli hónapok idején a Selina se dolgozott volna olyan intenzíven, az önkormányzattal kötött megegyezés értelmében pedig a nyitott munkálatokat ősz közepéig úgyis lezárták volna, illetve valamilyen módon járhatóvá tették volna az érintett útszakaszokat. „Nem lesz olyan, hogy X utcán kellett volna csatornahálózat legyen, és most nem lesz”- hangsúlyozta Tripa Renáta.

Azt is megtudtuk még, hogy eddig dolgoztak Várad-Szőlősön és a Cantemir utca környékén, valamint a városközpontban a vízhálózaton, mellyel nagyjából végeztek, így főleg a szennyvízhálózattal kapcsolatos munkálatok maradtak hátra. Egyébként amúgy sem lehetett volna a forgalmasabb útszakaszokon párhuzamosan végezni a két munkálatot, hiszen ehhez gyakorlatilag teljes utcákat kell volna lezárni.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!