„A borászatban is kellene integráció”

Nagyváradon tartott előadást nemrégiben dr. Csávossy György író, színműíró, borász, a Magyar Borakadémia Örökös Tagja. A borászat talán legnagyobb erdélyi szaktekintélyével ebből az alkalomból beszélgettünk el, nem csak borokról, hanem irodalomról is.

– Igen gazdag életművéből mit tart a legnagyobb megvalósításának a borászatban és az irodalomban?

– A borászat terén a legnagyobb teljesítményem az a monográfia, amit szinte harminc évig írtam Szép boroknak szép hazája, Erdély címmel. Erről a könyvről a Magyar Nemzet annak idején azt írta, hogy minden magyar értelmiségi könyvtárában ott kéne, hogy legyen, mert egyszerre történelem, hagyomány, néprajz és természetesen szakirodalom. Az utolsó pillanatban tudtam megmenteni az ősi magyar dűlők neveit adatközlőktől, akik lehet, hogy már nem is élnek, vagy nemsokára nem élnek, mert különben nem tudnánk, hogy ezeket a dűlőket magyarok ültették, mert magyar nevet viselnek egész Erdélyben. Ezeknek a megmentése nagyon fontos. Az én könyvemben mindenhol megjelenik, hogy az adott helységnek melyik évben fordul elő legelőször a neve, a 11., 12. században milyen földesurai voltak, a fajtaösszetételek hogyan változtak, milyen eredményeket értek el a külföldi megmérettetéseken. Ez mind olyan információ, aminek alapján azt gondolom, ez a könyv még száz évig forrásmunka lesz. Ami pedig az irodalmat illeti: több verseskötetem jelent meg, a színműírás tekintetében pedig nincs Erdélyben olyan színház, beleértve a váradit is, ahol nekem ne lett volna ősbemutatóm. Például itt a nagy színházban Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos főszereplésével adták elő az Önarckép lilában című darabomat. Román fordításban ugyanezt a darabot eljátszották a Majestic teremben Bukarestben Gelu Pateanu fordításában.

– Mivel telik manapság egy napja?

– Sokszor közönséges adminisztrációval: bevásárlásokkal, számlafizetésekkel és hasonlókkal telnek a napok. Meg azzal, hogy itt-ott írok egy verset. Színdarabot már nem írok, bár egy éjszaka egy olyan jó ötletem támadt, amiről azonnal azt gondoltam, hogy meg kéne írni, csak utána rájöttem, hogy ez nem is színdarabnak, hanem inkább regénynek jó.

– Mondjon néhány szót Erdély-hegyaljai borászati tevékenységéről.

– Nekünk Erdély-Hegyalján nem volt jó vörösborunk. Az új, ismert világfajták sem igazán váltak be. Ezért 1957-ben elkezdtem keresztezni, és létrehoztam az alkonyt és a herkulest. Az alkony jó vörösbor, rozénak pedig kitűnő, állami minősítésben románul amurg néven szerepel. A herkules pedig szerintem Közép-Erdély legjobb vörös bora. Nagyon érdekes, hogy a legjobb barátommal, Balla Gézával versenyezve a Kárpát-medencei borversenyen egyszer az ő bora nyerte az első helyet a vörösborok között, a második évben az enyém nyert, és ő lett a második. De az, hogy Erdély-Hegyalja eljutott odáig, hogy a vörösborok szinte őshazájának nevezhető Ménes-Hegyaljával vetekszik, ez már nagy eredmény.

– Milyen hatással volt a kommunista rendszer az erdélyi borászatra?

– Az igaz, hogy a kommunista rendszerben nagyon sok szőlőt ültettek, és kötelezték a kolhoztagokat, hogy ültessenek szőlőt, de a minőségre semmit sem adtak. Én nem azt mondom, hogy mindenütt gyenge fajta a királyleányka, de tekintettel arra, hogy ez a legbőtermőbb, ezért mindenütt elsősorban ilyet ültettek. És Ceaușescunak volt egy mondása: „legyen sok, mert a nép inni akar.” És ennek alapján állami megrendelésre hamisították is a borokat. Amikor a doktorátusomat írtam, átjártam a balázsfalvi kutatóállomáshoz, ott dolgozott a mostani Jidvei főborásza. Ő hozott nekem egy bort, hogy kóstoljam meg. Mondtam, hogy tűrhető. Erre azt mondta: „Ezt seprő felvizezésével és cukrozásával készítettük, savaztuk, de nincs színe.” Ekkor én kértem egy kanál cukrot, felhevítettem, csináltam egy kis karamellt, belekevertem a borba, és máris aranyszíne lett. „Na látod, itt a megoldás” – mondtam neki. Egy kis fantáziája is kell legyen az embernek, aki bort készít.

– Milyennek látja az erdélyi borászat jelenlegi helyzetét?

Vannak számosan nagyon jó kis- és középtermelők, amit a vidéki borversenyek is bizonyítanak, a diószegi, a székelyhídi, a nagykárolyi, az avasújvárosi, az Arad-hegyaljai. Annak idején, mint a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke, én indítottam be az Erdélyi Szőlőhegyek nevű borversenyt, ahova egész Erdélyből begyűjtöttük a jobb kistermelők borait, és nem csak romániai, hanem magyarországi zsűritagok is voltak, akik ezeket a jó minőségű borokat elbírálták.

– Jelenleg mely erdélyi borvidék számít a legkiemelkedőbbnek?

– Szerintem most is Erdély-Hegyalja a legjobb vidék Alvinctől Felvincig, Gyulafehérvár és Nagyenyed központtal. Ugyanakkor természetesen a Küküllő mente. De nagyon jó minőségű borok vannak Lekencén, csak ott sok minden tönkrement, valamint Besenyőn, Szászrégen közelében. Sajnos a szászok elvándorlásával ott nagyon visszaesett a borkultúra, de még mindig vannak volt diákjaim, akik ott borászkodnak, és nagyon szép eredményeket érnek el.

– Hogyan lehet integrálni az erdélyi borokat a Kárpát-medencei borok világába?

– Ez nem is lenne olyan nehéz. A korom miatt én már nem járok ki Pestre a Borakadémia üléseire, de megvannak még most is az összeköttetéseim, akiket kérni fogok arra, hogy ösztönözzék valahogy ezt az ügyet olyan értelemben, hogy ne csak egy-egy versenyen jelenjenek meg együtt a kárpát-medencei borok. Ott van például a Magyar Borok Háza, ahol majdnem minden borvidékről találhatók borok, de úgy tudom, hogy most talán nem úgy működik az az intézmény, mint a múltban. Szokássá kéne tenni azt, hogy ott ne csak a magyarországi, hanem a kárpát-medencei boroknak is legyen megfelelő szekrényük, és lehessen onnan rendelni, és akkor a turisták, vagy a külhoniak megismernék a Kárpát-medence összes magyar borát. Emellett a magyar államelnöki hivatalnál csak öt bor szerepel, és mind magyarországi. Ha most jön egy küldöttség, amelyet az államelnök vendégül lát egy ebéden vagy egy vacsorán, akkor ebből az öt borból szolgálnak fel. Ezt a listát bővíteni kéne Kárpát-medencei borokkal. Vagy például amikor Brüsszelbe kivisznek borokat, miért nem válogatnak az egész Kárpát-medencéből? Itt kéne a romániai magyar európai képviselőknek kicsit tevékenyebbnek lenni.

Pap István