ERDON Helyi hírek

2014.03.08. 21:51

Társaslénység és elszámolás

Nagyvárad- Pénteken a Szigligeti Színház által szervezett A Holnap után fesztivál keretében Levente Péter előadóművésszel beszélgetett Szőke-Kavinszki András és Mátyás Attila a páholyelőcsarnokban.

Nagyvárad- Pénteken a Szigligeti Színház által szervezett A Holnap után fesztivál keretében Levente Péter előadóművésszel beszélgetett Szőke-Kavinszki András és Mátyás Attila a páholyelőcsarnokban.

Tartalmasra és formabontóra sikeredett a március 5-9. között zajló A Holnap után fesztivál pénteki záróeseménye: a szokásostól eltérő módon ezúttal a meghívott, a „társaslénységre törekedő” Levente Péter előadóművész ragadta először magához a mikrofont, s mielőtt a házigazdák köszönthették, illetve bemutathatták volna őt, a rá jellemző közvetlen stílusban már beszédbe is elegyedett és kapcsolatot teremtett közönségével. Természetesen azért Czvikker Katalintól, a Szigligeti Színház főigazgatójától átvette az emlékplakettet, ezt követően azonban továbbra is ebben a kötetlen, fesztelen hangnemben folytatódott a pódiumest úgy, hogy a meghívott válaszolt a Szőke-Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója, illetve Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor által feltett kérdésekre. Betegsége miatt sajnos Döbrentey Ildikó nem lehetett jelen, azonban úgymond lélekben ott volt, hiszen férje az ő egyik kötetét odahelyezte egy székre, és többször is idézte gondolatait.

Tenyérérintés

Amúgy az est a hármas szám bűvöletében telt: Levente Péter például többször is kiemelte azt, hogy Isten szerinte száz évet adott az embernek, ezért ő nem szeretné, ha a hátralevő 29 évét elpazarolná lelki, szellemi és materiális szempontból. De ugyanígy azon meggyőződésének is hangot adott: egy közönség akkor formálódik közösségé, ha lát, hall és épül egy előadásnak köszönhetően, és egyetlen értékrend létezik a világegyetemre vonatkoztatva, melynek keretében azonban három „tár” van: céltár, eszköztár és raktár, utóbbiban pedig ugyancsak három érték található: stratégiai, taktikai és talmi.

A legendás Zsebtévé és Égből pottyant mesék című egykori tévéműsorokból is közismert népszerű művész arról is beszélt: mit jelentettek, és jelentenek még ma is neki az egymáshoz közel hat évtizedig, egészen a halálukig testileg-lelkileg hűséges szülei, valamint a nagymamák is, és miért gondolja azt, hogy minden este három irányba kell elszámolnia, önmagának, a feleségének és Istennek. Úgy fogalmazott: katartikus élmény volt számára mikor ismét beléphetett a váradi evangélikus templomba, ahol annak idején megkeresztelték, és napjaink „multizmus kultúrájában” pedig úgy tudja megőrizni emberségét, hogy azon a négyszögön belül szolgál, ahová az Isten őt teremtette. Így lett belőle ösztönlényből észlény, és törekszik arra, hogy társaslénnyé váljon.

Az interaktív rendezvény stíluson úgy zárult, hogy Levente Péter énekelt, s közben minden jelenlevő tenyeréhez hozzáérintette a sajátját.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!