Kommentár: Amilyen a múlt, olyan a jövőkép

A román történészek a tökélyig fejlesztették azt a módszert, amellyel fából vaskarikát, azaz a magyar történelemből román történelmet tudnak fabrikálni. Ha van még valaki, aki kételkedik ebben, az elmulasztott ellátogatni a nagyváradi önkormányzat által szervezett kétnapos történelemtudományi szimpóziumára, amelyet Nagyvárad kilencszáz éves múltja apropóján szerveztek meg, túlnyomórészt román történészek részvételével.

A váradi városházán tegnap délelőtt kezdődött konferencia hangulatát akaratán kívül is pompásan felvezette az az idős, ősz szakállas bácsi, aki az esemény ünnepélyes megnyitása előtt egy dokumentumot osztogatott a sajtó képviselőinek, amelyiknek már a címe is sokatmondó volt, magyar fordításban körülbelül ez: Az etnikai kisebbségek visszaélnek a mássághoz való joggal és meghamisítják a kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat. A Ioan Ieremia rendező nevével szignált papíros öt pontba szedve szapulta az etnikai kisebbséghez tartozónak nevezett Daniel Vulcu városi tanácsost, a Mária Királyné Színház igazgatóját, aki az „udemerével” kötött politikai alkuval meggyalázta a helyi román nemzeti színházat. Az irományt nem ismertetem teljes terjedelmében, csak annyit ragadnék még ki belőle, hogy az úriember fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Szigligeti Ede-szobrot a „Horti Miklos” rezsim idején állították fel a színház elé, meg azt, hogy el van keseredve, amiért Nagyvárad napján magyar nemzeti színű bannerek lobognak a Bémer téren, amelyekkel mást ünnepelnek, mint amit ünnepelni illene.

Ilyen előzmény után szinte üdítő volt meghallgatni dr. Nicolae Erdoiunak, a kolozsvári George Baritiu Történelemtudományi Intézet tagjának az előadását a román-cirill írásról azon a szimpóziumon, amelyet tulajdonképpen egy latin nyelven írt dokumentum apropóján rendeztek meg. Hogy a cirill betűs írásnak mi köze van a Könyves Kálmán királyunk által 1113-ban kiadott oklevélhez, az Erdoiu előadásából nem derült ki, de legalább a megjelentek megtudhattak egyet s mást a Nagymorva Birodalomról, Cirillről és Metódiuszról, és persze a román identitásról. Nem kevésébé figyelemre méltó előadást tartott Șerban Turcuș, a Babeș-Bolyai Egyetem professzora. Az ő mondandójának lényege az volt, hogy ha valamit ért is a középkori magyar királyság, abban vajmi kevés érdeme van a magyar etnikumnak. Turcuș nyomatékosította, hogy a magyar királyi hatóság alig volt valami az egyházhoz képest, sőt, a királyi hatóságot az egyház csak amolyan minisztériumnak tekintette, és különben is, a magyar királyságnak két évszázadon át nem volt kancelláriája. És azt se higgyük, hogy a magas egyházi méltóságok, a püspökök magyarok voltak a magyar királyságban. Nem magyarok voltak. Továbbá a magyarországi klérus tagjai közül nagyon kevesen tudtak írni, és akik tudtak, azok az országba behívott idegenek voltak. Nem magyarok. A klérus nyolcvan százaléka írástudatlan volt a XI–XII században; na ők magyarok voltak. És miután Turcuș eloszlatott minden kételyt afelől, hogy ki volt magyar és ki nem volt magyar a középkorban, előállt az aduásszal, ami rávilágít arra is, miért hangsúlyozta beszédében annyira az egyházi hatalom elsőbbrendűségét a magyar királyi hatalommal szemben: a váradi püspökség feltehetőleg egy korábbi, görög-szláv rítusú püspökség volt, azt változtatták át latin rítusú püspökséggé. Azt pedig a hallgatóság kellett továbbgondolja, hogy ez mit is jelent. A város történetének kezdeteit felidéző szimpózium első részében Szent László neve egyetlenegyszer hangzott el, amikor Turcuș kijelentette, hogy szerinte Szent László idejében még nem létezett a váradi püspökség.

Dr. Fleisz János történész megadja azokat a támpontokat, amelyeket ajánlatos szem előtt tartani, amikor román történészek előadásait hallgatjuk Nagyvárad múltjáról. Egy fél mondatot azért átemelnék ide a tanár úr szövegéből, azt amelyik szerint örvendetes az, hogy a román városvezetés felvállalja városunk tekintélyes történelmi múltját és az arról való megemlékezést. De végül az ő cikkéből is az derül ki, amit nekem is tapasztalnom kellett a helyszínen: a román városvezetés egyáltalán nem vállalja fel Nagyvárad múltját, ehelyett a történelemtudomány paravánját felhasználva kreál egy olyan szellemi-érzelmi légkört, amelyben csupán a román nacionalisták érzik és érezhetik jól magukat. Ez a paraván azonban nem tudja eltakarni a jelenlegi városvezetés szándékait, még akkor sem, ha Mircea Malan alpolgármester a konferencia megnyitóján ilyen szép mondattal bájolta el a hallgatóságot: „azért kell tanulmányozni a múltat, hogy megértsük a jelenünket, és erre alapozva tudjuk felépíteni a jövőnket.” A szimpózium első két előadásából kirajzolódó múlt alapján nem lehet kétség afelől, hogy a jelenlegi városvezetés milyen jövőt képzel el a Nagyváradot alapító szent király utódainak. Még szerencse, hogy valamelyest rajtunk is múlik, hogy valóra válik-e az általuk megálmodott jövő.

Pap István