ERDON Helyi hírek

2013.08.07. 15:11

Napelemek a szeméttároló felett

Fotovoltaikus erőművet hozna létre a nagyváradi szeméttelep egy több mint három hektáros területén az ECO Bihor Kft. Mintegy másfél millió eurós norvég támogatásban bíznak, hangzott el.

Fotovoltaikus erőművet hozna létre a nagyváradi szeméttelep egy több mint három hektáros területén az ECO Bihor Kft. Mintegy másfél millió eurós norvég támogatásban bíznak, hangzott el.

A norvég kormány pozitívan értékelte az ökologikus szeméttárolót üzemeltető ECO Bihor Kft.-nek azt a tervét, hogy napelem rendszert létesítsen ott, s a pályázat kidolgozását tízezer euróval támogatta az újszerű fejlesztésekért létesült norvég alapból (Innovation Norwey), mondta el Pásztai Zoltán, az ECO Bihor Kft. vezérigazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón. A tulajdonképpeni pályázatot, melyet az OTP Consulting céggel közösen készítettek el, pont ezekben a napokban fogják benyújtani, s bíznak benne, hogy ismét sikerrel járnak. A projekt teljes értéke 3,1 millió euró, ebből a norvég alap legfeljebb 1,49 millió eurót biztosíthat, a különbözetet pedig más forrásokból fogják előteremteni. A norvég kormány egyébként az idén, valamint az elkövetkezendő egy-két év során összesen több mint 21 millió eurót szán az innovatív technológiák bevezetésére Romániában, tudtuk meg.

Előnyök

Az elképzelés az, hogy a szeméttelep 1. számú, 3,8 hektárnyi részén, mely már betelt, fotovoltaikus rendszert, azaz napelemekkel működő erőművet létesítsenek. Négyezer napelem elhelyezését tervezik, s ezek az elképzelések szerint óránként csaknem egy megawattnyi áramot termelnének. A hulladéktároló ennek körülbelül az egyharmadát használná fel, a többit az országos energiarendszer felé továbbítanák. Ez az energiamennyiség egyébként egy kisebb falu fogyasztásának felel meg.

A projekt egyik nagy előnye az, hogy egy mezőgazdaságilag felhasználhatatlan területet hasznosítanának, s egyúttal azok a különböző anyagokból készült rétegek, melyekkel lefednék a szeméttárolót, környezetvédelmi szempontból is biztonságosabbá tennék a területet, ráadásul felhasználható lenne az itt termelődő biogáz is.

A munkálatok menetét Szentes István műszaki igazgató ismertette. Mint elhangzott, a különféle védőrétegekre termőföld kerül majd, melyet fűvel ültetnek be, s ezen kapnak majd helyet a napelemek. A tervek szerint 2015-ben kezdenék el a napelemek felszerelését, s a munkálatokat 2016 folyamán fejeznék be.

Tervek

Távlati tervük az, hogy a szeméttelep minden betelt részét így hasznosítsák, de a legfőbb törekvésük mégis az, hogy az európai trendnek megfelelően a szemét minél kevesebb helyet foglaljon el, s amit csak lehet, újrahasznosítsanak. Ami pedig a szelektív szemétgyűjtést illeti: Pásztai Zoltán szerint lényeges lépések történtek ezen a téren, de még sincs meggyőződve arról, hogy a lakosok mindegyikéhez eljutottak az ezzel kapcsolatos információk. Nagyszabású tájékoztatási kampányt szerveznek majd, ennek érdekében csütörtökön megbeszélésen vesznek részt a polgármesteri hivatal, valamint a RER Ecologic Service képviselőivel.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!