ERDON Helyi hírek

2013.06.20. 14:14

Szeretetünket adjuk át imáinkban

Nagyvárad - Minél inkább elhalkulnak szavaink, Jézus annál inkább színre lép életünkben, mondta a szentbeszéd során dr. Kovács Zsolt irodaigazgató a Szent László gimnázium évzáró ünnepségén.

Nagyvárad - Minél inkább elhalkulnak szavaink, Jézus annál inkább színre lép életünkben, mondta a szentbeszéd során dr. Kovács Zsolt irodaigazgató a Szent László gimnázium évzáró ünnepségén.

Ünneplőbe öltözött diákokkal, valamint tanárokkal és szülőkkel telt meg a Római Katolikus Bazilika csütörtök reggel. Szentbeszédet dr. Kovács Zsolt mondott, a misét pedig az irodavezető Kiss Albert apátkanonokkal és Szabó Ervin iskolai lelki-vezetővel együtt celebrálta.

Sosem gondolunk arra, hogy valamikor gyermekként meg kellett tanulnunk a Miatyánk szövegét, mint ahogy az iskolában szerzett ismereteinket, a betűket, a számokat is úgy használjuk életünk során, hogy ritkán gondolunk arra, milyen volt, amikor ezeket tanultuk.

Kis csónakban

Imádkozni pedig maga Isten tanított meg bennünket, több mint kétezer év után mi is megtanultuk a Jézus által elmondott, s az apostolok kezdeményezésével, a tanítványok közreműködésével terjesztett Miatyánkot. Milyen szép is, amikor például a csíksomlyói búcsún együtt imádkoznak anyaországiak és helybéliek, s ha a világ bármely pontjára utazunk, ugyanazt az imádságot zengi több millió ajak. Sokszor az az illúziónk, hogy ha szebben mondjuk el, Isten jobban meghallgat. Megfeledkezünk arról, hogy az imának nem a szavainkban, hanem Istenhez való kötődésünkben kellene megnyilvánulnia. Szavaink helyett szeretetünket kellene átadjuk Istennek, hiszen minél inkább elhalkulnak szavaink, Jézus annál inkább színre lép és veszi át a vezető szerepet az életünkben.

A későbbiekben dr. Kovács Zsolt az évzárás pillanatát ahhoz hasonlította, mint amikor kis csónakunkkal partra érünk, jóllehet nem a kikötőbe érkeztünk, csak a folyó partjára, hogy felerősödve, ősszel újra csónakba szálljunk és haladjunk a kikötő felé. Magunk mögött hagyva az eltékozolt perceket és nehézségeket, használjuk ki ezt a pihenő időszakot, hogy ősszel újabb kihívások elé álljunk – mondta, majd Kiss Albert apátkanonok közvetítette Böcskei László megyés püspök üdvözletét és háláját a helytállásért és a szolgálatért.

Felújítják

A misét követően zajlott a diákok értékelése és a díjak átadása. Zalder Éva igazgató köszönetet mondott mindazoknak, „akik lehetővé tették, hogy mi itt lehessünk” - Böcskei László püspöknek, a misét celebráló papoknak, az iskola hitoktatóinak, kántorának, a tanárkollégáknak. Külön kiemelte dr. Kormányos László történelemtanárt, akitől a körülményekből kifolyólag búcsúznak, s aki felekezettől függetlenül azonosult az iskola küldetésével, versenyeket, vetélkedőket vezetett, díjakhoz segítette hozzá az iskolát, könyvek társszerzője volt. Harácsek Klementina aligazgatót is méltatta, később pedig maguknak a diákoknak köszönte meg, hogy itt vannak, hiszen minden értük történik. Azt is bejelentette: az egyház jóvoltából elkezdődik az iskola felújítása, egyelőre az utcafronti javításoknak fognak neki. Nem biztos, hogy iskolakezdésig készen lesz, de mindenképp „ősztől egy szebb iskola vár majd titeket” .

Az ünnepség a díjkiosztással folytatódott. Zalder Éva szólította a legjobb eredményt elérő diákokat, s az osztályfőnökök adták át nekik a díjakat és dicséreteket.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!