ERDON Helyi hírek

2013.04.21. 15:30

Hatalmas érdeklődés az állásbörzén

Több százan keresték fel a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség és a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Háza által közösen szervezett állásbörzét április 19-én.

Több százan keresték fel a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség és a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Háza által közösen szervezett állásbörzét április 19-én.

Már az első órákban több százan érkeztek a pénteken megtartott általános állásbörzére. A nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Háza teljesen megtelt a munkakeresőkkel, minden korosztályból: túlnyomó részt fiatalok és középkorúak álltak sorba a 44 állást kínáló cég standjai előtt. A 44 cég 508 munkahelyet kínált fel, amelyből 140 felsőfokú végzettséget igényelt. Az állásbörzére közel kétezren érkeztek, ebből 600 személyt hívtak be állásinterjúra, és két nőt alkalmaztak helyben. Dorel Drăghici a Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség igazgatója a helyszínen elmondta, hogy elégedett a részvevő cégek és a felkínált munkahelyek számával. „Ebben az évben több szempontból is sikeresnek tekinthető az általános állásbörze. Először is 25 százalékkal több cég érkezett ajánlataival, mint tavaly vagy két éve, másik fontos dolog pedig az, hogy a felkínált álláslehetőségek 30 százaléka felsőfokú végzettségű személyeknek szól”. Az állásbörzén többek között mérnököket, vendéglátó ipari és építőipari dolgozókat, programozókat, eladókat, minőségellenőröket, könyvelőket, biztonsági őröket kerestek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!