ERDON Helyi hírek

2013.03.03. 17:04

Ifjú matematikusok Nagyváradon

Nagyváradon zajlott az erdélyi magyar tannyelvű általános iskolák első alkalommal megszervezett országos matematikaversenye. Összesen 183 vett részt rajta 16 megyéből, illetve Bukarestből.

Nagyváradon zajlott az erdélyi magyar tannyelvű általános iskolák első alkalommal megszervezett országos matematikaversenye. Összesen 183 vett részt rajta 16 megyéből, illetve Bukarestből.

 

A nyitóünnepséget péntek délután tartották az Ady Endre Középiskola dísztermében, ahol István Zoltán tanár köszöntötte az ország különböző megyéiből érkezett V-VIII. osztályos gyermekeket és kísérőiket. Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-es szenátor azt kívánta: „gyöngyöződjön ki” a versenyzők tudása és csodálni való tehetsége, éljenek az előttük álló lehetőséggel, merjék megvalósítani az álmaikat. Azt kérte a gyermekektől: túl a megmérettetés hétvégéjén- mely alkalomból talán barátságok is köttetnek- mindig gondoljanak arra, hogy a szülőföldjükön érdemes boldogulniuk.

Ezután a megjelenteket Matekovits Mihály volt államtitkár, dr. Ioan Fekete, a Nagyváradi Egyetem előadótanára, a vizsgabizottság elnöke, a minisztérium részéről Szabó Csilla tanárnő, dr. Bencze Mihály, a bizottság alelnöke és Kéry Hajnal megyei tanfelügyelő-helyettes. A rendezvényen ugyanakkor közreműködött a Szacsvay Imre Általános Iskola tánccsoportja és Baranyi Tünde diáklány, aki egy népdalt énekelt.

A kimondottani versenyre a Szacsvay iskolában került sor, a díjkiosztó gála pedig tegnap délelőtt zajlott az Ady líceumban.

A díjazottak

Két kategóriában rangsorolták a díjazottakat amiatt, hogy a szervezők több díjat tudtak biztosítani, mint a szaktárca. Előbbiek döntése alapján a következő helyezések születtek: V. osztály, 1. hely: Kristó Roland (csíkszeredai Liviu Rebreanu Általános Iskola), Mikló Csenge (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium) és Roth Apor (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium); 2.: Jakab Etele (marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum); 3.: Kiss Andrea-Tímea (nagybaconi Konsza Samu Általános Iskola) és Krecht Ábel (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium). VI. osztály, 1.: Fazakas Borbála (kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum); 2.: Tamás Nándor-Károly (kézdialmási Kelemen Diák Általános Iskola), Garfield Adrienne (kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium) és Kozman Botond (kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola); 3.: Kurunczi Viktória (aradi Csíky Gergely Főgimnázium), Lukács Márton Örs (csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum) és Portik Ábel (szovátai S. Illyés Lajos Általános Iskola); VII. osztály, 1.: Bakó Bence (sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola) és Buzogány Szabolcs (kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum); 2.: Bálint Hunor (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium) és Szabó Liza (temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum); 3.: Majla Nándor (székelyudvarhelyi Benedek elek Tanítóképző); VIII. osztály, 1.: Tankó Gábor Tihamér (gyímesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola); 2.: Schefler Barna (szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Elméleti Líceum); 3.: Szabó Ágnes (marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum) és Lukács Áron Zsolt (csíkszeredai Márton Áron Gimnázium).

Minisztériumi sorrend

Íme ugyanakkor a minisztérium szerinte sorrend. V. osztály: megosztott három I. díj: Kristó Roland, Miklós Csenge és Roth Apor, VI. osztály: 1.: Fazakas Borbála, 2.: Tamás Nándor Károly, 3.: Garfield Adrienne és Kozman Botond, VII. osztály: 1.: Bakó Bence, 2.: Buzogány Szabolcs, 3.: Bálint Hunor, VIII. osztály: 1.: Tankó Gábor Tihamér, 2.: Schefler Barna, 3.: Szabó Ágnes.

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!