ERDON Helyi hírek

2013.02.07. 16:50

Díjzápor a váradi Ady líceumban

Két hétvégi megmérettetésen is kimagasló eredményeket ért el a nagyváradi Ady Endre Középiskola több tanulója. A részletekről tanáraik, illetve ők maguk számoltak be.

Két hétvégi megmérettetésen is kimagasló eredményeket ért el a nagyváradi Ady Endre Középiskola több tanulója. A részletekről tanáraik, illetve ők maguk számoltak be.

 

A líceum tíz tanulója indult a Magyar Líceumok Metamatikaversenyének országos szakaszán és közülük négyen jó helyezést értek el: Dudás Ádám, a XII.D osztály tanulója első díjat kapott, míg Farkas-Páll Kristóf (XI.D), Molnár Zsolt (XII.C) és Dudaș Norbert (IX.E) dícséretben részesült. Az országos szakasznak az idén a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum adott otthont, s mind a négy diák részt vesz majd a nemzetközi megmérettetés döntőjén, mely Győrben lesz megszervezve, március közepén.

Logikai feladatok

Mint megtudtuk, a verseny anyaga némiképp hasonlít a hagyományos tantárgyversenyekéhez, de a tananyag szerinti tételek mellett olyan logikai feladatokat is tartalmaz, melyekkel a diák önálló matematikai gondolkodását tesztelik. A több mint két évtizede rendszeresen megrendezett megmérettetésen az elmúlt évek során is voltak jól szereplő diákok a líceumból, de sohasem ilyen számban, tudtuk meg. Az első díjazott egyébként ezáltal már felvételt nyert a Babeș-Bolyai tudományegyetemre, s akik jó eredményt érnek el a döntőn, magyarországi egyetemekre is bejuthatnak ennek alapján, illetve érettségi próbaként is el lesz ismerve. A díjazott tanulókat egyébként Bors Violetta, Báthori Éva és István Zoltán matematikatanárok készítették fel.

A legnagyobb pontszám

Szintén a hétvégén zajlott a fizika tantárgyverseny megyei szakasza, ahol a líceum három nyolcadikos, illetve három hatodikos diákja ért el kimagasló eredményt, s ketten közülük – Divin Gy. A. Péter (VIII.B) és Salánki Miklós (VI.A) első díjat kaptak. Ráadásul a nyolcadikos első díjazott minden osztály összes résztvevője közül a legnagyobb pontszámot érte el. Lipcsei S. Sándor (VIII.B) és Fándly Gergő-Zoltán (VI.A) harmadik díjas lett, Năndrean C. David-Cristian (VIII.B) és Vezsenyi Ákos (VI.B) pedig dicséretben részesült. Az országos fordulón a két nyolcadik osztályos díjazott vesz részt, hatodikosok számára ugyanis nem szervezik meg ezt a szakaszt. A tanulókat Bogdán Károly aligazgató és Tunyogi Adalbert fizikatanár készítette fel. Az iskola diákjai az eddigiek során is jól szerepeltek ezeken a megmérettetéseken, azonban az idei eredmény kimagasló. „Nagyon büszkék vagyunk rájuk” – összegezte Bogdán Károly.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!