ERDON Helyi hírek

2012.07.09. 12:43

Kiskorú ölt volna

Befejeződött a nyomozás és megkezdődött a bírósági tárgyalás annak a kiskorúnak az ügyében, aki előre kitervelten embert ölni akart Nagyváradon. Az elkövető, V. B. június 27-e óta előzetes letartóztatásban van.

Befejeződött a nyomozás és megkezdődött a bírósági tárgyalás annak a kiskorúnak az ügyében, aki előre kitervelten embert ölni akart Nagyváradon. Az elkövető, V. B. június 27-e óta előzetes letartóztatásban van. 

A gyilkossági kísérletet két nappal előbb, június 25-én követte el – tudatta Vasile Constantin Popa, a büntetőjogi osztály megyei főügyésze. Az adott napon V. B. késsel és egy spray-vel felszerelkezve érkezett későbbi áldozata, F. A. P. lakására. A férfi egyedül tartózkodott otthon, s épp a fürdőszobában volt, amikor rátört a kiskorú. V. B. gázspray-vel fújta le, amitől áldozata a földre rogyott. Az ügyészség közleménye szerint a tettes „ekkor felmászott rá, és egy 22 centiméteres pengéjű késsel kétszer mellkason és gyomortájon szúrta”. Nagy erővel szúrt, súlyos sérüléseket okozva, és veszélybe sodorva a férfi életét.

Az előre kiterveltséget az is bizonyítja, hogy előzőleg felhívta telefonon a férfit, hogy megbizonyosodjon arról, otthon tartózkodik, ezt követően vette magához a sprayt és a kést.

Vasile Constantin Popa főügyész szerkesztőségünknek elmondta: az eset Nagyváradon történt, és előzetes viták jelentették az indítékot, rablás vagy hasonló tényező nem merült fel az ügyben. Azt is kiderítették, hogy a tettes és áldozata távoli rokonok. F. A. P.-t egyébként időközben már kiengedték a kórházból…

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!