ERDON Helyi hírek

2012.06.24. 18:31

Konfirmációs találkozó Érmihályfalván

Bihar megye - Amint az már hagyománnyá vált, az érmihályfalvi református egyházközségben idén is megszervezték a 25 és 50 esztendeje konfirmáltak találkozóját. Vasárnap, június 24-én a délelőtti istentisztelet keretében került sor az ünnepségre.

Igét Hella Ferenc nagykanizsai lelkész hirdetett, aki maga is az ünnepeltek egyike volt, hiszen negyed százada konfirmált, és Érmihályfalváról került Magyarországra. Balázsné Kiss Csilla lelkész az 50 éve konfirmáltaknak azt kívánta köszöntőjében, hogy továbbra is hitben példamutató életet éljenek, a 25 éve konfirmáltaknak pedig, hogy életüket ne a világ, hanem a Jézus kínálta bölcsességekre alapozzák. A résztvevők emlékei szerint 1962-ben 80-an, míg 1987-ben 98-an konfirmáltak, a találkozón a fotók tanúsága szerint előbbiek közül 18-an, utóbbiak közül 25-en tudtak részt venni. A konfirmációs eskütétel megerősítése után az ünnepeltek mindegyike egy-egy szál virágot vehetett át, istentisztelet után pedig elkészültek a szokásos csoportképek a templom kertjében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!