ERDON Helyi hírek

2012.06.04. 12:12

A keresztény ember örvend

Nagyvárad- Június 2-án a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség megszervezte a III. Egyházmegyei Ifjúsági Találkozót. Több százan vettek részt az Örüljetek az Úrban szüntelenül mottójú rendezvényen.

Nagyvárad- Június 2-án a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség megszervezte a III. Egyházmegyei Ifjúsági Találkozót. Több százan vettek részt az Örüljetek az Úrban szüntelenül mottójú rendezvényen.

 

Az egyházmegye valamennyi szegletéből (Újpalota, Fegyvernek, Bélfenyér, Élesd, Érmihályfalva, Szalacs, Tasnád, Kárásztelek, Fugyivásárhely, Margitta, Szalonta, Szentjobb, Szilágysomlyó, Tenke, Zilah stb. és természetesen Nagyvárad) érkeztek magyar, szlovák és román ajkú fiatalok, bebizonyítva azt, hogy bár több nyelvet beszélünk, keresztény hitünk összeköt bennünket. A seregszemlére a temesvári egyházmegyéből is jöttek résztvevők, viszonozva a négy héttel ezelőtti hasonló célú látogatást. A zenei ráhangolódást a szabadkai Ébredés zenekar biztosította a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont sporttermében, miközben az udvaron zajlott a regisztráció. Már itt nagyon jó hangulat alakult ki, többen együtt énekeltek, mozogtak az együttes énekesével. A tanintézetből délelőtt 10 óra körül indult a menet a Székesegyházba, Exc. Böcskei László megyés püspök vezetésével. Zengtek az utcák az énekektől, lélekmelengető volt látni és hallani a sok fiatalt, a lobogó zászlókat.

A Bazilika bejáratánál Mons. Fodor József általános helynök fogadta a tömeget, majd tovább folytatódott az ismerkedés. Szabó Ervin spirituális úgy fogalmazott: Isten hozott mindenkit, aki „otthonról hazajött”, majd különböző témák, szempontok alapján üdvözölte a különböző csoportokat. Szerafina nővér a Szeretet mindenkié című énekre tanította meg a fiatalokat, majd az egyházmegye főpásztora szólt a jelenlevőkhöz. Örömének adott hangot, amiért sokukat visszatérő vendégként köszönthet, és azt kivánta: legyen ez a nap bátorító és lelkesítő számukra, találják meg azt a kincset, ami Istennek tetszővé, széppé és értékessé teszi az életüket.

Szüntelenül örülni

Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Prédikációjában Böcskei László arra emlékeztette az egybegyűlteket: tavaly a hitből fakadó gyökérről elmélkedtek, melynek megtartó, éltető ereje van. Az idei találkozó viszont a Szent Pál-i Örüljetek az Úrban szüntelenül mondás jegyében vidámságra, jókedvre sarkall. Ennek azonban nem csak külső, hanem belső jelei is vannak, és fontos, hogy örömünket mások fele is kisugározzuk, hiszen a tiszta, valódi öröm fő sajátossága a keresztény embernek. Annak érdekében, hogy érzékeltesse az öröm jelentőségét, a napfogyatkozást jellemző homály után előbukkanó fény hasonlatával élt a főpásztor. Hangsúlyozta: az Úrban való szüntelen örvendezés egyszerre kell jelentsen az életünkhöz tartozó adottságot, állapotot, olyan ajándékot, melyet felismerünk és értékelünk, valamint áldást is, mely nyugalmat és bizalmat sugároz és meghatározza a létünket, beragyog minket és környezetünket.

A mise a fiatalok aktív közreműködésével folytatódott, az ebéd után pedig kiscsoportos beszélgetések és kulturális programok tették tartalmassá a délutánt.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!