ERDON Helyi hírek

2011.11.17. 15:10

Felújítanák a 4-es fővezetéket

A nagyváradi helyi tanács megszavazta tíz kilométernyi fűtési fővezeték javítását, mely munkálatra a város a Szektoriális Operatív Programból kíván finanszírozást szerezni.

A nagyváradi helyi tanács megszavazta tíz kilométernyi fűtési fővezeték javítását, mely munkálatra a város a Szektoriális Operatív Programból kíván finanszírozást szerezni.

 

A tegnap megszavazott határozat értelmében az egykori múzeum, jelenleg római katolikus püspökség és a Bunyitay Liget (Bratianu park) közötti szakaszon újítanának fel 10.296 méternyi fővezetéket valamint az ezekheez tartozó csőillesztéseket is. A tanács elfogadta azt is, hogy a beruházáshoz szükséges megvalósíthatósági tanulmányt és a szükséges topográfiai munkálatokat a város saját költségén végzi majd el, míg a fejlesztési tervet pályázatként nyújtja be az önkormányzat az Európai Unió Szektoriális Operatív Programjához. Az M4-es primőr vezetéket 1988-ban építették az M1 fővezeték folytatásaképpen. A barokk palotától a CET 2 hőerőműig húzódó szakaszon megépítése óta nem eszközöltek javításokat, ezért az utóbbi években elvégzett nyomáspróbák során a szakemberek megállapították azt, hogy folymatosan fennáll annak veszélye, hogy nem lehet majd biztosítani a fűtést az ehhez a fővezetékhez csatlakoztatott lakásokban a fővezeték rossz állapota miatt. Jelenleg a hőenergia 30-40 százaléka elvész az M4-es fővezetékhez csatlakoztatott övezetben. A tanácsülés után Delorean Gyula RMDSZ-es helyi tanácsos lapunknak elmondta, hogy a város megpróbál mind a négy fővezeték rehabilitásához vissza nem térítendő támogatásokat szerezni. „Ha mind a négy primőr vezetéket felújítja a város, az óriási megtakarítást jelent majd, mert nem lesz akkora az energiaveszteség. Vannak olyan lakónegyedek a városban, ahol a szobákban nem tudunk tizennégy Celsius foknál magasabb hőmérsékletet biztosítani, mert ha növelnénk a nyomást, felrobbanna minden”, fogalmazott a tanácsos. Delorean elárulta, hogy a primőr vezetékek felújítása égetően sürgős probléma, mert mint fogalmazott, a fővetetékek állapota katasztrofális.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!