május 11., vasárnap

Ferenc névnap

ERDON Helyi hírek

2011.11.23. 13:24

Az Érmelléken és a Belényesi-medencében jártak

Az elmúlt hét végén a román szenátus RMDSZ-es képviselői, kihelyezett frakció ülés tartottak Nagyváradon, de arra is találtak időt, hogy Bihar megye néhány települését is felkeressék. Ennek szelemében jártak péntek délután az Érmelléken, szombaton pedig a Belényesi-medencében.

Az elmúlt hét végén a román szenátus RMDSZ-es képviselői, kihelyezett frakció ülés tartottak Nagyváradon, de arra is találtak időt, hogy Bihar megye néhány települését is felkeressék. Ennek szelemében jártak péntek délután az Érmelléken, szombaton pedig a Belényesi-medencében.

 

Mi is elkisértük a szenátorokat, akiknek a programot ezúttal a vendéglátó Cseke Attila bihari szenátor, a vendégek egyetértésével állított össze. Az első település melyet felkerestek Gálospetri volt, ahol a település központjában található tájházat tekintettük meg. Móricz Ilona gálospetri lakos mutatta be a létesítmény, megmutatva a „református és katolikus szobát”, a portához tartozó istállót, szénaszínt, pincét, de az udvaron pihenő kacsákat is. Sokan álltak meg a búbos kemence mellett, hiszen hasonlót falusi tájházakban is ritkán lehet már látni. A vendégeket lenyügözte mind a tájház, mind a melléképületek nádfedeles tetői, amit már nagy ritkaság látni még az Érmelléken is. Az egyik szobában, az 1956-os megtorlások mártír lelkipásztorának Sass Kálmán emlékére rendeztek be emlékszobát, a vendégek főhajtással tisztelegtek a lelkész nagysága előtt.

A következő település melyet felkerestünk Érábrány volt. Itt aznap alakult újra a helyi RMDSZ szervezet, a résztvevők egy része még a református templom udvarán tartózkodott, úgyhogy ők is vendégekhez csatlakoztak, együtt tekintettük meg az egykori premontrei rendi templomot, melyet annyira már felújítottak, hogy tetőt kapott, megvédve ezzel állagát . A házigazda lelkipásztor, Balla Tibor beszélt a templom történetéről, a romosodó épület megerősítéséről. Az első feljegyzések a templomról, 1234- ből datálódnak, mondta a lelkész.

Lassan besötétedett amikor a szenátus frakció tagjai, az őket kisérők társaságában a margittai Dr. Pop Mircea kórházat felkeresték. Lapunk hasábjain többször is beszámoltunk arról, hogy a margittai kórház több részlege teljesen átépült, a legmodernebb berendezésekkel van ellátva. A kórház újannon épült részlegeit, Bradács Alíz kórházmenedzser és dr. Szabó József mutatták be, több helybeli kollegájuk társaságában. Lenyügöző mindaz ami a kórház felújítást illeti, ahogy az egészségügyi intézmény megváltozott. Ezekhez a pozítív válozásokhoz nagyban hozzájárult, a jelenlévő bihari szenátor, egykori egészségügyi miniszter, margittai lakos, Cseke Attila –hangzott el többször is a kórhá látogatáson.

Pénteken már jó benne voltunk az estében amikor Szentjobbon a frakció tagjai megkoszorúzták a római katolikus templom mellett található Szent István szobrot, majd a vendéglátó polgármester, Zatykó István a Szentjobbi Szent István Gyermekotthonba invitálta a vendégeket, mely egy igazi gyöngyszeme a Berettyó-parti településnek, ahol jelen pillanatban 42 gyerek talált igazi otthont magának. „Sok szentjobbi család van, melyek nem rendelkezenek hasonló kényelemmel, mint amilyen az otthonban található”– mondta Zatykó István polgármester.

A nap további részében Hegyközszentimre nevezeteségeivel ismerkedtek a honatyák, ahol egy jó ízű vacsorát is elfogyasztottak, helybeli elöljárók, vállalkozók hozzájárulásával, megízlelhették az igazi érmelléki konyhát.

 

A belényesi-medencében

 

Szombaton alig virradt, amikor a szenátorokkal, az őket kisérő személyekkel már robogott a mikrobuszunk Belényes felé. A frakció tagjai ismerkedtek a vidékkel, az ottan élő magyarok mindennapjaival, történelmi múltjukkal. Az első megálló Belényes városában volt, ahol a csapathoz csatlakozott, Miklós János belényesi tanár, képzőművész, Bihar megyei tanácsos. Réman Elek István belényesi tiszteletes a református templom szomszédságában található, Megmaradás Házában fogadta a vendégeket. A tiszteletes beszélt a belényesi magyarság, az egyházközség gondjairól.

A következő megálló inkább azt jelezte, hogy Bihar megyében sok olyan egyedi helyek is találhatóak, melyek vonzák a turistákat. Ilyen hely, a Medve Barlang, melyet a vendégek közül eddig senkinek nem volt alkalma megtekinteni. A barlang szépsége, egyszerűen ámulatba ejti a látogatót, még akkor is, ha a szombati barlangi idegenvezetőnk nem állt éppen „küldetése magas fokán”, de nélküle is, a látvány csodálatos volt.

Kisnyégerfalván már az utcán várt bennünket Filep Attila Csaba református lelkipásztor. A honatyák, a lelkipásztor kiséretében a két világháborúban elesettek, az 1919-iki magyarellenes vérengzések 17 áldozatának épített emlékhelyehez mentek, mely a református templom előtt található. A lelkipásztor beszélt az 1919-ben történt véres eseményekről, majd a szenáusi frakció tagjai elhelyezték az emlékművön a kegyelet koszorúját.

A nemrég átadott Fekete Körös új hídján tettük meg az utat a következő állomáshelyünkre Köröstárkányba, ahol az 1919 április 19-iki vérengzés áldozatainak tiszteletére épített emlékművet koszorúzták meg a honatyák, a helybeli RMDSZ elnök Antal Péter és Szakács Zoltán református lelkipásztor jelenlétében. A lelkipásztor ismertette a frakció tagjaival az 1919-es véres esemény történetét, amikor is román félkatonai alakulatok, más falvakból érkezők, aljas módon a község központájában legyilkoltak 91 ártatlan tárkányi lakost. Ez volt a Fekete-Körös menti település fekete napja, melyről hosszú ideig még beszélni sem volt szabad.

A következő állomás, Várasfenes volt ahol több személy is fogadta a honatyáakat, köztük Szabó László lelkipásztor, a magyar érdekvédelmi szervezet elnöke. Itt is megkoszorúzták a Világháborús emlékművet. Egy kiadós ebéd után a folytatták az utat Magyarremetére, ahol előbb a templomkertben elhelyezett emlékhelyen főhajtással emlékeztek azokra, akik magyarságuk miatt életükkel fizetek, a II. Világháborút után. Negyvenkét remetei áldozata volt a féktelen dühnek, főhajtással és koszorúzással emlékeztek a honatyák, Szigeti Ferenc lelkész és Bálind György RMDSZ elnök jelenlétében. Ezt követően a remetei Árpád-kori templomban, Szigeti Ferenc lelkipásztor beszélt a templom történetéről, a templom falát díszítő képekről, freskókról. És amint azt a jó házigazdák teszik a vendégeket egy-egy pohár meleg borral kináltak meg mindenkit. A Miklós János festőművész felesége által díszített csészéket a bor elfogyasztása után mindenki hazavihette.

 

 

Vélemények

 

Magyarremetén a gyülekezeti házban való tartózkodásunk ideje alatt kértem meg minden szenátort, értékeljék a két napot melyet Bihar megyében töltöttek, milyen benyomással térnek haza, lesz-e mostani találkozásnak folytatása.

Cseke Attila, bihari szenátor az esemény házigazdája: – A tavaly Háromszéken volt az első ilyen kihelyezet ülése a szenátus RMDSZ-es csoportjának, úgy gondoltam, hogy mint az egyik legfontosabb megyéje ennek az érdekvédelmi szervezetnek és magyarságnak, mutassuk meg mi is magunkat, itt Biharban. Azt akartam, hogy a szenátor kollegák Bihar megyével ismerkedjenek, természetesen csak a régió egy részével volt ez lehetséges. A megyének egy részében sikerült is megfordulnunk, sok mindent láthattunk, ezen a két napon. Az Érmellék néhány településén és a Belényesi-medencében jártunk. Nagyon remélem, hogy lesz még rá arra alkalmunk, hogy hasonló találkozókat szervezezzünk itt Biharban, hiszen van még mit megmutatni a megyéből, azokból a tájakból, ahol a bihari magyarság él.

Bokor Tibor, Kovászna megyei szenátor: – Először járok ezen a vidéken és számomra kellemes meglepetés volt mindaz amit átéltem. Őszintén szólva nem tudtam, hogy ezen a vidéken, ilyen nagy számban élnek magyarok. Én szórványban születem, Székelyföldön lakom több mint 25 éve és tudom, miként élnek a magyarok szórványban, azt is tudom, hogy mi a Székelyföldön élő magyarok elvárása. Nagyon örülök annak, hogy itt lehettem, sokat tanultam ezen a két és fél napon.

Albert Álmos, Kovászna megyei szenátor: – Mindig szívesen vettem részt bármilyen ilyen jellegű szervezkedésben, régen is de akár most a szenátori frakcióban, ami azt bízonyítja, hogy együtt gondolkodunk, hogy közössen szervezzük meg a politikai lépésünket. A Bihar megyei kihelyezett frakció ülés is hozzátartozik mindehhez. Persze tudtuk azt, hogy nemcsak a politikáról lesz itt szó, hanem egy kicsit betekinthetünk az itteni magyarság életébe és kultúrájába is. Örömmel fedezem fel, hogy számomra ez az ismeretlen a vidék, az itt élő magyarok hasonló kultúrát őrzik, mint mi Székelyföldön. Nagy élmény volt számomra, hogy itt lehettem és hosszan tartó emléket jelent mindaz, amit itt láttam és átéltem.

Gyerkó László Hargitta megyei szenátor: Úgy értékelem, hogy nagyon hasznos volt ez a kihelyezett frakció ülés, de gondolom kollegáim is így látják. Bihar megye egy nagyon is fontos régió számunkra, fontos, hogy megismerjük a térséget, hiszen mint hargitai szenátor nemcsak saját megyénket, de mi az összmagyarság érdekeit képviseljük a román parlamentben. Nagy élmény volt itt lenni, hiszen olyan részeken jártunk, ahol mostanig nem fordultam meg és átéltem azt az érzést, amit szórványban átélnek a magyar kisebbségek, hiszen mi Székelyföldön mint egy 9o százalékos magyar jelenléttel nem tudjuk ezt átérezni. Mondtam is a kollegáknak: jó lenne, ha azok a hangadók, akik Székelyföldön megpróbálják megtörni a magyarságot, eljönnének ide meglátni miként is élnek itt a magyarok. Biztos vagyok benne, hogy ide még visszajövök.

Fekete-Szabó András-Levente Szilágy megyei szenátor, frakcióvezető: –Számomra nagyon érdekes mindaz amit itt láttam. Szilágy megyei vagyok, mondhatni a szomszédból érkeztem. Azt hittem, hogy Bihar megyét én jól ismerem, most rájöttem, hogy mégsem ismerem, hiszen olyan érdekes helyek, települések és emberek élnek itt, amire nem is gondoltam. Szuper élmény volt a mai és tegnapi nap, csodálatos mindaz amit átéltünk és biztos vagyok benne, hogy ezek után amit Cseke Attila megszervezettt itt nekünk a kollegák veszik a lapot és megszervezik Székelyföldön is a kihelyezett frakció ülést, de sor kerül minderre rövidesen Szilágy megyében is.

Dérer Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!