Váradi világpremier Bródyval

Néha a könnyűzene is lehet komoly. Néha megfogalmazódnak olyan örök érvényű üzenetek, melyek több évtized elmúltával sem veszítenek aktualitásukból. Bizonyára ezen gondolatok is megfordultak azon több száz rajongó fejeiben, akik hétfő este ott voltak a Szakszervezetek Művelődési Házában, Bródy János élő lemezbemutató koncertjén. Mert az előadóművész mintha semmit sem változott volna az elmúlt több mint negyven évben. Mintha megállt volna felette az idő. Szövegei ugyanúgy jelzésértékűek, bár már nem annyira áthallásosak, sokkal többek ennél, inkább lényegretörőbbek és szókimondóbbak. Akik figyelemmel kisérik a közélet történéseit, azok számára nem kell megmagyarázni az elhangzottakat, akik pedig nem értik, vagy nem akarják érteni, azokkal kár próbálkozni, mert úgysem lehet őket meggyőzni.

A tegnapelőtti koncert különlegessége abból fakadt, hogy valamennyi olyan zenész fellépett, akik közreműködtek Az Illés szekerén című, néhány hete megjelent album elkészítésénél. Bródy János sorrendben eljátszott valamennyi számot, lefestve egyfajta „zenei Feszty-körképet”, a magyarok „hangfoglalását”, a hatvanas évektől kezdve napjainkig. Megemlékezett a tavaly elhunyt édesapjáról, dr. Bródy Andrásról is, igazolva a neves matematikus-közgazdász, Kondratyev-kutató azon gyanúját, miszerint nem csupán a gazdasági életet, hanem a társadalmi folyamatokat is hosszabb távú ciklusok jellemzik, melyek azt eredményezik, hogy bizonyos közösségi helyzetek és viszonyok negyven-ötven évenként visszaköszönnek (Ezek ugyanazok). Ugyanakkor rezignált nyugdíjasként Bródy János egy adott pillanatban megjegyezte: amíg a Föld kerek, mindig lesznek nyuggerek... A királylány balladája és a Maszkabál sem volt aktuális felhangoktól mentes, a népzenei motívumokat tartalmazó Lesz még egyszer című dalt pedig a közönség felállva, együtt énekelte a meghívottal.

Régebbi számok

Az est második felében régebbi számok csendültek fel, olyanok, melyeket Bródy János szövegíróként jegyzett az évek folyamán. Rögtön a legelején a Ne várd a május című, mely néhány hónappal szintén elhangzott a művelődési ház színpadán, Zorán tolmácsolásában. És folytatódott a sor a Mama kérlekkel (Koncz Zsuzsa), a Filléres emlékeimmel, az Egy hétig tart egy szerelemmel, és a Földvár felé félútonnal, megannyi jól ismert, a magyar zeneirodalom részét képező nótával. A Micimackó a szokásnál kissé hosszabbra sikeredett, lévén hogy Bródy magyarázatokkal látta el a szöveget, arra kérve a közönséget, hogy vállalja be Malacka szerepét. Bár, mint később megjegyezte, akár Micimackók is lehetnek a jelenlevők, ha szeretnék, hiszen „szabad országban élünk, mindenki olyan állat lehet, amilyen akar”.

A több mint kétórás koncert végén a tömeg kétszer is visszatapsolta Bródyt, tegyük hozzá: joggal és nem hiába. Utoljára a Miért hagytuk, hogy így legyen csendült fel, Bródyt ismerve, talán nem is történhetett volna másképp, sárga rózsát pedig úgyis kapott már a közönségtalálkozón egy kislánytól. Az előadóművész kedvességére és közvetlenségére jellemző, hogy a bizonyára számára fárasztó koncert után azt sem utasította vissza, hogy autogrammokat osztogasson a rajongóinak, fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt.

Ciucur Losonczi Antonius