ERDON Helyi hírek

2011.10.25. 12:17

Ünnep az "apró csodák gyülekezetében"

Bihar megye - Kettős ünnepet ült vasárnap a Paptamási községhez tartozó Nyüved református gyülekezete, illetve az egész falu: beiktatták a lelkészt, és ravatalozót is avattak.

 

 

A mintegy 130 lelket számláló nyüvedi református gyülekezetben három éve volt lelkészcsere, amikor az addig ott szolgáló Dénes István Élesdre, helyére pedig Szigeti Ferenc került. Utóbbi hivatalos beiktatására került sor az elmúlt vasárnap, amikor a nyüvedi takaros kis templom zsúfolásig megtelt a gyülekezeti tagok mellett meghívottakkal, ismerősökkel, a lelkész barátaival és tisztelőivel. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök volt az igehirdető, aki prédikációja alapigéjét a Zsoltárok könyvéből vette: "Seregek Istene, állíts helyre minket..." A püspök kifejtette: olyan világot élünk, amelyben sok könny fakad, nehéz eligazodni, de mind az öröm, mind a fájdalom pillanataiban éreznünk kell, hogy szükségünk van az Úrra.

 

Álljunk őrhelyünkön

 

A lelkészbeiktatás első lépéseként Mikló Ferenc, a Bihari Egyházmegye esperese Habakuk próféta könyvéből idézett: "Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok...", majd a lelkész felé fordulva arról beszélt, hogy az Úr feladatot és őrhelyet adott: hirdetni az igét, ugyanakkor szeretettel a szívben a gyülekezet szemét az ég felé irányítani. Egyszersmind a gyülekezthez is szólt az esperes, hozzátéve: mindannyiunknak van őrhelye - család, gyülekezet - és mindenkire van feladat bízva. A lelkészi fogadalomtétel után Bartan János gondnok a gyülekezet ajándékaként palástot adott át a lelkésznek, Nagy Piroska pedig saját versét mondta el köszöntésként. A templom kulcsának, a gyülekezet pecsétjének, és a Bibliának átadása után, a püspököt és az esperest követően a szolgatársak közül elsőként a korábbi nyüvedi lelkész, Dénes István kért áldást Szigeti Ferenc munkájára, utánuk pedig további 19 (!) lelkész. A kollégák, barátok nagyszámú jelenléte a megbecsülés jele, ezt hangsúlyozta Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője is, aki az elöljárók felelősségéről szólt rövid beszédében.

 

Holland kapcsolat

 

A nyüvedi gyülekezet mintegy 20 éve ápol kapcsolatot a hollandiai Zalk falu gyülekezetével, nevükben Jan van Raalte nyugtázta örömmel, hogy az előző lelkész idejében kialakult testvéri kapcsolat az új lelkésszel is töretlen. Szigeti Ferenc beiktatása utáni első beszédében az "apró csodák gyülekezetének" nevezte a nyüvedit. Ilyen, hogy egyáltalán még létezik, hogy vannak keresztelők, konfirmandusok, hogy a ledőlt helyére új tornyot építettek templomuknak, hogy felépült a ravatalozó. A beiktatási ünnepségen közreműködött az egyházmegye lelkészkórusa. Az ünnepség a háborús áldozatok emlékművénél, illetve a temetőben, a ravatalozó avatásával folytatódott, ezek ismertetésére visszatérünk.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!