ERDON Helyi hírek

2011.10.27. 15:35

Ismét lesz váradi könyvmaraton

Nagyvárad- November 4-5-én a Várad kulturális folyóirat, együttműködve az Europrint Kft.-vel és a Riport Kiadóval harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont, ezúttal a színházban.

Nagyvárad- November 4-5-én a Várad kulturális folyóirat, együttműködve az Europrint Kft.-vel és a Riport Kiadóval harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont, ezúttal a színházban.

 

 

A Mi tudjuk, hogy Ön szereti a könyvet! mottójú rendezvényről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a főszervezők, a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében. Szűcs László elmondta: a Nagyváradi Könyvmaraton változatlanul három kiadó- a Várad, a Riport és az Europrint- lebonyolításában zajlik, és a két nap alatt főleg új váradi könyvek (azaz helyi szerzőktől vagy kiadóktól származó) bemutatására törekednek. Két nagyváradi szerző jelentkezett szépirodalmi alkotással: Kinde Annamáriának a Hóbanévad című verseskötete, Sorbán Attilának pedig A püspök úr pálinkát iszik című regénye jelent meg. A tényirodalmat gazdagítja Králik Loránd: A sárkány fiai- Kína tájai, Kínai népei című kötete, mely egy sorozat részét képezi, korábban a muzulmán világról és az USA-tagállamokról írt a szerző. Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig című riportkötetében- mely a harmadik a sorban- ezúttal nem valamely, a magyartól eltérő romániai kisebbségről szól, hanem elsősorban a román-magyar együttélést vizsgálja, szórványban élő magyarok, illetve románok bemutatása révén. Simon Judit: Halasi Erzsébet- egy színésznő élete című portrékönyve annak kapcsán született, hogy a művésznő pályafutása elkezdésének 50. évfordulóját ünnepli. Szintén a Riport kiadásában látott ismét napvilágot egy erdélyi magyar klasszikustól, Karácsony Benőtől a Napos oldal.

Derzsi Ákos az Europrint két kiadványára hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán fikciós könyvének címe: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével, Banner Papp Mária: Papp Magda emlékönyvét pedig már a közelmúltban bemutatták.

 

Markó a sztárvendég

 

Simon Judit azt emelte ki: a rendezvényen jelen lesz Demény Péter kolozsvári író, aki előkészületben levő Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregényéből olvas fel részleteket, valamint Papp Sándor Zsigmond jelenleg Budapesten élő kolozsvári író, aki Semmi kis életek című könyvét hozza magával. A péntek este úgymond sztárvendége Markó Béla, akinek szonett- (Visszabontás) és publicisztika-kötetét (Kié itt a tér) ismertetik. A könyvmaraton különlegessége, hogy először Váradon mutatják be Zalán Tibor budapesti író, költő, drámaíró Szétgondolt jelen című kötetét. Bemutatják még Székely Ervin: A feljelentés és Tasnády-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! Egy önkéntes indiai naplója című könyvét, illetve újból ismertetik Darvay Nagy Adrienne: Kótsi Patkó János című írását. Ugyanakkor bemutatkozik két budapesti kiadó: a Kőrössi P. József vezette Noran Libro, valamint a Sárközy Bence és Halmos Ádám igazgatók által képviselt Libri. Az ünnepségre meghívták a Spanyolnátha internetes művészeti folyóirat szerkesztőségének tagjait is, Vass Tibor főszerkesztőt, Vass Nóra szerkesztőségi titkárt, Székelyhídi Zsolt főszerkesztő-helyettest és Berka Attila művészeti vezetőt.

 

Számon tartják

 

A színház épületében zajló kétnapos rendezvényen közreműködnek Firtos Edit, Kovács Enikő, ifj. Kovács Levente és Molnár Júlia színművészek. A 10 ezer lejes költségvetésű rendezvény főtámogatója a Szigligeti Színház, illetve Czvikker Katalin menedzser-igazgató, valamint az Europrint kiadó, mely „barátságból” vállalta a plakátok kinyomtatását. A szervezők szerint bár 5-6 évnek el kell telnie ahhoz, hogy egy könyvfesztivál jelentős pontnak számítson irodalmi berkekben, azért a Nagyváradi Könyvmaratont már számon tartják. Az egyik korábbi könyvbemutatón például kétszázan vettek részt.

 

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!