Bródyval az igazság kereséséről

Nagyvárad - A napokban Bródy János magyar előadóművész nagy sikerű élő lemezbemutató koncertet adott a váradi Szakszervezetek Művelődési Házában. Az előadás után röviden nyilatkozott az Erdély Online-nak.

– Hogy érezte magát Nagyváradon, milyennek tűnt a közönség?

– Jól éreztünk magunkat, nagyon jó volt a közönségünk. Valójában egy szerző mindig azt kívánja, hogy ilyen jó közönséget találjon, hogy jó előadásokon nyilvánulhassanak meg a művei. Legyen jó az előadás a színpadon, felkészültek legyenek a zenészek, a művészelőadók, de ugyanilyen fontos az is, hogy a közönség velük egy hullámhosszon rezegjen. Az alkotás ugyanis a legszebb emberi képességünk. Ha a semmi differenciálatlan foszlányaiból értelmes formákat tudunk létrehozni a zenében és a szövegben, ha ennek üzenete is van, és ha ezt a közönség befogadja, akkor létrejön a művészet, vagy egyszerűen az információáramlás. Úgy gondolom, hogy a váradi közönség az első perctől kezdve vette a lapot. Minden különösebb bejelentés nélkül kezdtük el a koncertet, de a közönség már a legelső dalnál érezte, hogy miről van szó. Ne felejtsük el megemlíteni azt, hogy ez a váradi előadás Az Illés szekerén című CD-album világpremierje volt. Itt került elsőnek bemutatásra teljes egészében a tizennégy szám, úgy és abban a sorrendben, ahogyan az új lemezemen szerepelnek.

Az Illés szekerén

– Mennyit változott Bródy János az évek folyamán?

– Cinikusabb nem, de talán bölcsebb lettem. És a szívem sokat már nem remél, mert jól tudom, hogy sajnos egyszer minden véget ér... Mondhatnám azt is, hogy jól tudom, milyen volt az a régi maszkabál, és ezt is, ami most van, mintha már láttam volna. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a világ már nem tud nekem túl sok újat nyújtani. Mintha mindent láttam volna már valamikor. Az új CD-albumom címe Az Illés szekerén, egyrészt azért, mert az Illés zenekarral kezdtem a hatvanas években a pályafutásomat, most meg újból a hatvanas években járok, a saját személyes hatvanas éveimben, de még mindig meghatározóak az Illés zenekarban eltöltött évek. Ezt a lemezt is az Illés zenekar hagyományainak szellemében igyekeztem összeállítani, úgyhogy a dalok külön-külön is megállják a helyüket, de úgy összességükben mégis kifejeznek valami gondolati-érzelmi ívet, mely egy üzenettel egyenlő. Ez az üzenet most tömören a déja vu érzésben foglalható össze. A lemezen megemlékezem édesapámról is, aki tavaly hunyt el, és aki a hosszú távú gazdasági ciklusok elméletével foglalkozott. Azt gyanította, hogy a gazdasági élettel szorosan összefüggő társadalmi lét is hajlamos hasonló ciklikus törvényszerűségekre, és most már én is látom, hogy milyen igaza volt. Némi iróniával azt is mondhatnám, hogy ez a lemez és az előadás egy nagyon tarka, sokszínű dalokból összeállított gyűjtemény, egy afféle zenei Feszty-körkép a magyarok hangfoglalásáról, mert hiszen bemutatom mindazokat a stílusokat, amelyek az elmúlt több mint negyven évben hatottak rám, és végül is meghatározták azt, hogy milyen dalokban tudom kifejezni a legjobban azt, amit gondolok és érzek.

Azt szokták mondani, hogy az ember, amikor húszéves, akkor még mindenre képes, de nagyon keveset tud. Én most már elég sokat tudok, de nem mondhatom el azt, hogy mindenre képes vagyok. Létezik ugyanis egy bölcs mondás, amelyik azt tanácsolja, hogy szeressük azokat, akik keresik az igazságot, de soha ne higgyünk azoknak, akik azt hirdetik, hogy megtalálták.

Ciucur Losonczi Antonius