Felejhetetlen kirándulás részesei voltak

A lengyelorsszági Krakkóban és az auschwitzi koncentrációs táborban járt a hegyköziek egy csoportja, egy történelmi jellegű kiránduláson. A mintegy ötven fős hegyközi csoport tagjainak örök élményben volt részük, melyen többek között tapasztalhattők a lengyelek igazi baráti szeretettét.

A lengyelországi látogatás gondolata már egy éve pattant ki Katona János hegyközpályi lelkipásztor fejében, hetekkel ezelőtt keresett meg a kivitelezés ötletével, hozzáláttunk a szervezéshez, így augusztus 20 – 21, szombat vasárnap egy ötven fős hegyközi csoport, Pályi, Újlak, Csatár településekből elindult, hogy megismerkedjen a lengyelországi magyar vonatkozású jellegzetességekkel. Jó volt az időpont választása is hiszen a magyar nemzeti ünnepen indultunk útra az ismeretlen felfedezésére.

A kakasok még aludtak a falvakban amikor az Intrans autóbusza behajtott a településekre, hogy felvegye a kirándulókat és elindulhasson velünk a régi magyar határon túlra , a szép impozáns Krakkóba.

Útközben Katona János és Orbán Zoltán tiszteletesek felváltva meséltek a magyar nemzetünk dicső múltjáról, a lengyelekhez kötődő történelmünkről, valamint az auschwitzi koncentrációs táborban történt szörnyűségekről. A turista csapat szinte hallhatóan szívta magába a hallottakat, nagy élvezettel hallgattuk a kis előadásokat.

Magyar települések

Alig léptünk be a Felvidékre máris szemünkbe ötlött a magyar helység és más tájékoztató táblák hiánya, mintha nem is az ezer éves magyar településeken mentünk volna végig. Valaki meg is jegyezte „… lám – lám mit jelent az ha egy kis országban egy fél tucat magyar párt nem egyezik egymással, ki - ki a maga szemszögét tartja valósnak, ahelyett hogy az összefogás lenne a legfőbb szempont, egymással rivalizálnak, az egységes magyar összefogás helyett, így még az ezeréves magyar települések nevei sem olvashatóak, az idegen azt hiszi hogy egy teljesen szlovákok lakta vidéken megy keresztül…”. És milyen igaza van, amikor megálltunk az egyik benzinkútnál, gondoltam kipróbálom, beszél-e valaki magyarul, hát nem! Sőt a tudósító azt hitte rögtön keresztbe elnyeli a benzinkút kezelő, pedig csak a mosdót kerestem. Ahogy átléptük az ezeréves határt a lengyel – magyar barátság szemlátomást észrevevődött, ahogy megálltunk pihenni egyik lengyel barátunk rögtön a pálinka után érdeklődött és ismételgette a lengyel magyar barátságot. Ez meglepetés volt számunkra, de kellemesebb mint a tót atyámfiával. Amint elindultunk a benzinkúttól a söfőrünknek egy nagyszerű ötlete támadt, nem lenne- e kedvünk meglátogatni a Tátra egyik nevezetességét, a közel kétezer méteren lévő Zakopane síparadicsomot. Mindenki beleegyezett hiszen minél többet látunk annál több élménnyel gazdagodunk. Nem volt hiába való a kis kitérő, hiszen tényleg olyasmit láthattunk, amely egy síkságon élő ember számára különlegességnek számít. Egy síparadicsom nyáron! Sok turista volt és túrázott a környéken, számunkra érdekes és tanulságos volt, hogyan lehet kihasználni a hegyes dombos környezetet gazdaságilag magunk hasznára.

A királyi főváros

A Zakopane fölé tornyosuló Giewont jellegzetes alakja csúcsán a keresztel már messziről jól felismerhető. Ugyan messze nem éri el a 2000 métert, de mivel ez van legközelebb ez tornyosul a város fölé, ugyanolyan magasnak néz ki, mint a környező 2.000 métert meghaladó csúcsok. Érdemes felmenni, a múlt század elején rabokkal felcipeltetett vas kereszt tövéből csodálatos panoráma nyílik Zakopanera és a mögötte elterülő lengyel dombságra. Sok szép településen mentünk át, amelyet a rend és tisztaság jellemzett, szinte kellemetlenül érezte magát az ember, ha elejtette a papír zsebkendőjét, nehogy szemetelésnek tűnjék.

Délutánra járt az idő amikor megérkeztünk Krakkóba. A Visztula két partján fekvő város, Lengyelország egykori királyi fővárosa méltán vívta ki a világkultúra kincse, a tudomány és a fiatalok városa nevet. Szépségében kimeríthetetlen, megunhatatlan metropolisz. Nagyváradtól 500 km-re található.Egy nagyon impozáns, modern egyetemi szállóban a Piast-ban helyeztük el „főhadiszállásunkat”, majd a szobák elfoglalása után elsőként megnéztük Krakkó történelmi központját, a sajátos jellegzetességével.

Krakkó főterének története a 13. századig nyúlik vissza, és 200×200 méteres kiterjedésével a legnagyobb középkori főtér Európában. Látnivalói közé tartozik a kéttornyú Mária-templom (Kościół Mariacki), a Szent Adalbert-templom (Kościół św. Wojciecha) és a Posztócsarnok (Sukiennice).

A tér a koronázási útvonalon fekszik a Barbakán és a Wawel között. A kezdetek óta Krakkó városközpontjának számított.

A teret régi téglaépületek (kamienicák) és paloták veszik körül, csaknem mindegyikük több száz éves. Általában turisztikai célokat szolgálnak, illetve itt helyezkedik el a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Kulturális Központ. A legrégebbi létesítmények közül talán a leghíresebb a Wierzynek-ház, az ősrégi Wierzynek patríciuscsalád otthona, és az emeletén található étterem, ami hírnevét egy 1364-es lakoma óta őrzi. A legenda szerint a lakoma huszonegy napig tartott, és jelen volt rajta Nagy Kázmér lengyel, IV. Károly cseh, Péter ciprusi, Valdemár dán és I. Lajos magyar király, lengyel hercegek kíséretében. Nem időnk mindet megnézni mivel hamar ránk esteledett, másnap pedig más programunk volt, de azért amire futotta időnkből megtekintettük.

Krakkói Napok

Ott jártunkkor éppen a XXXV. Krakkói Napokat tartották, nagy volt a tolongás a főtéren, hiszen a színpadon folytak az előadások, a piactéren pedig kirakodó vásár volt. A látnivalók közül elsőnek a Mária templomot néztük meg, amely a két egyenlőtlen tornyával messze kimagaslik a környező épületek közül. A Mária-templom a 13. században épült, majd a 14. században átépítették gótikus stílusban. Krakkó egyik legszebb temploma, magassága 80 méter, mely az itt található, egyedülálló fából készült szárnyas oltáráról is ismert. Az oltár, Európa legnagyobbja, mely 11×13 méter. Veit Stoss, nünbergi szobrász készítette, összesen 200 alakot vonultat fel, kinyitott állapotában Mária hat örömét, becsukva pedig, 12 fájdalmát jeleníti meg. Egy legenda is kapcsolódik a templomhoz, mely szerint két testvér építette a templom két tornyát. Versenyeztek, hogy melyik lesz a szebb, magasabb torony. Sajnos a történet nem végződött jól, az egyik testvér annyira győzni akart, hogy megölte a testvérét, de azután nem sokkal a saját életét is kioltotta, annyira kínozta a lelkiismeret furdalás. A kisebb tornyot később tovább építették, így ma az 69 méter magas. A templom főbejáratán keresztül csak azok léphetnek be, akik misére jönnek, a turistáknak, belépődíj fejében, egy oldal kapun keresztül lehet belépni a templomba, de nekünk szerencsénk volt, mivel éppen esküvőt tartottak, így jobban szemügyre vehettük a templom belsejét.

Sokan emlékeznek még a repülőszerencsétlenségben elhunyt lengyel államfő és felesége temetésére. Lech Kaczynski lengyel elnököt és feleségét itt a főtéren lévő Mária templomban ravatolozták fel, majd megindult a koporsókkal a gyászmenet az egykori királyok útján a Wawel dombjára, a királyi várhoz, amelynek székesegyházában Kaczynskit és feleségét, Mariát végső nyugalomra helyezték. Amikor a menet a Wawel dombjához ért, megkondult a 489 éves, 12 tonnás Zsigmond-harang, amelyet csak nagy állami és egyházi ünnepeken, valamint rendkívüli események alkalmával szólaltatnak meg.

Szent Adalbert-templom

A főtéri Posztócsarnok nagyon érdekesnek bizonyult a sok csecse-becséjével és drágaságával, a tér egyik nevezetessége, egy reneszánsz vásárcsarnok, a város egyik szimbóluma – jelenleg az árkádok alatt rengeteg kis bazár sorakozik az aranyművesektől kezdve a fafaragókig. Emelete a Nemzeti Múzeum képcsarnokának ad otthont, ide már nem jutottunk be a kései idő miatt. A főtéren található másik templom, a kis középkori Szent Adalbert-templom (Kościół św. Wojciecha) a lengyelországi román kori építészet egyik legrégebbi emléke. A 13. századi városháza tornya mellől a városházát a 19. században elbontották, de földalatti pincerészében mindmáig megtekinthetők az egykori kínzókamrák. A régi városház tornya a mai napig áll nem messze a Mária templom tornyaihoz, a Posztócsarnok jobb oldalán. A Szent Adalbert-templomot jelenleg is használja az egyház, a forgalmas térre nyíló ajtó mögött csendben imádkoznak. Az ezeréves legenda szerint Szent Adalbert (Św. Wojciech) 997-ben szentelte fel a templomot, és itt imádkozott mielőtt poroszországi térítő útjára indult (ahol vértanúhalált halt). Az 1960-as években fedezték fel a Szent Adalbert krakkói tartózkodásának és prédikációjának idején létező, régebbi templomot.

Sajnos idő szűke miatt nem sikerült eljussunk a főtértől nem messze található a Waweli dombra, amelyen királyi palota, bástyák és katedrális foglal helyet a hegy tetején. A lengyel királyok és több híres lengyel temetkezési helye is a hegyen fekvő katedrálisban található.

Az utolsó Jagelló királyok ideje volt a Wawel aranykora. Ekkor (1507 és 1536 között) teljesen átépítették a királyi székhelyet. A hatalmas vállalkozás mecénása maga a király, Öreg Zsigmond volt. Luxemburgi Zsigmond magyar, német és cseh király, német-római császár, a késő középkor egyik legjelentősebb uralkodója volt. Zsigmond a helyzete megszilárdítása érdekében a magyar egyházat, elsősorban mint anyagi forrást igyekezett a királyi hatalom szolgálatába állítani. 1405-ben a király városi dekrétumokat bocsátott ki, ezek a törvények a városok és polgárságuk pozícióit erősítette; egyebek közt szentesítette a városok jogát a lakosaik feletti önálló ítélkezése, bíráit pallosjoggal ruházta fel. Az 1405. évi dekrétumoknak már a bevezetője is falvakat emel mezővárosi, mezővárosokat városi rangra, és elrendeli a védőfalak építését. Az 1435-ben tartott rendi gyűlésen már a negyedik rend, a polgárság is képviseltethette magát. Reformpárti volt, s ez egy újfajta gondolkodásmódból fakadt: az intézményekhez, a rendszerekhez hozzá lehet nyúlni, át lehet alakítani, s ettől az intézmény jobbá is lehet. Ez a gondolat teljesen új volt a korában, hiszen eddig a vezérelv az volt, hogy ami régi, az a jó, nem szabad hozzányúlni. A praktikus újítások iránti vonzalma megmutatkozott az haditechnikai újítások – ágyúk használata – terén is.

Luxemburgi Zsigmond Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya, a szent római birodalomnak főkamarása Csehország és Luxemburg örököse. Ezen ismeretek tudatában tértünk nyugovóra kényelmes szálláshelyünkön.

Búcsú Krakkótól

Másnap a csoport a bőséges reggeli elfogyasztása után búcsút mondott Krakkónak és elindult a Krakkótól 60 kilométerre lévő Auschwitzba a II. Világháború szörnyűségeinek városába.

Megérkezésünkkor már várt bennünket a két idegenvezetőnk Ewa Sturtlig és Anna Ten, akik lengyel származásuk ellenére nagyon jól beszélték a magyar nyelvet. A szükséges adminisztratív dolgok elintézése után mindenki kézhez kapott egy fülhallgatót amelyen keresztül hallhatta az idegenvezető ismertetőjét. Megtudtuk, hogy az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor a legnagyobb német megsemmisítő tábor és egy sor koncentrációs tábor neve, amely három fő táborból és 40-50 kisebb táborból állt. Nevét a közeli Oświęcim német nevéről kapta, A várost 1939. november 1-jétől a német birodalomhoz csatolták, 1940-től a nemzetiszocialista Németország számos koncentrációs tábort és egy megsemmisítő tábort épített a környéken. Ezek a táborok a holokauszt előkészítésének fontos elemei voltak, legalább 1,1 millió embert öltek meg itt, akiknek több mint 90%-uk zsidó volt.

Három tábor

Auschwitz I., az eredeti koncentrációs tábor, amely az adminisztratív központ szerepét töltötte be az egész komplexum számára, és megközelítőleg 70 000 ember, főleg lengyel és szovjet hadifoglyok halálának színhelye volt.

Auschwitz II. (Birkenau), megsemmisítő tábor, ahol legalább 1,1 millió zsidót, 75 000 lengyelt és mintegy 19 000 romát öltek meg.

Auschwitz III. (Monowice), az IG Farben konszern Buna-Werke gyára számára munkatáborként szolgált.

A meggyilkolt áldozatok pontos száma nem ismert. Az Auschwitzhoz tartozó kisebb táborokkal együtt a legújabb becslések 1,1-1,6 millióra teszik. A hideg futkosott a hátunkon amikor áthaladtunk a bejárati kapu felett díszelgő az „Arbeit macht frei” („A munka szabaddá tesz”) cinikus felirat alatt. Bár semmilyen munka, amit a foglyoknak végezniük kellett, nem tette őket szabaddá, a tisztek olyan reményt keltettek bennük, mintha valami eredménye volna a többletmunkának. A tábor foglyai napközben elhagyták a tábort építő- vagy mezőgazdasági munka végzése céljából, zenekari kísérettel kellett áthaladni a kapun. Ellentétben azzal, amit több filmben látni, a zsidók többsége az Auschwitz II. táborba volt bezárva, és nem haladt el a felirat alatt, mondták az idegenvezetők. 

A gázkamra 

Végig jártuk a hatalmas területet, és blokkokat sok ismeretre tettünk szert, megtudtuk hogy a 11. blokk volt a „börtön a börtönben”, ahol a számos szabály megsértőit büntették. Néhány fogolynak napokat kellett eltöltenie olyan szűk cellában, ahol még leülni sem tudott. Másokat kivégeztek: agyonlőtték, felakasztották vagy halálra éheztették őket. 1941 szeptemberében az SS mérgesgáz-kísérleteket végzett cianiddal a 11. blokkban: az eredmény 850 lengyel és orosz halott. Az első próba 1941. szeptember 3-án volt, ekkor 600 szovjet hadifoglyot öltek meg. A szert, mely a halálos cianidgázt fejlesztette, Zyklon–B márkanév alatt forgalmazták és eredetileg rovarölőszerként tetűirtásra használták. A kísérletet sikeresnek nyilvánították, ezért egy bunkert átalakítottak gázkamrává és krematóriummá. Ez a gázkamra 1941–1942-ig üzemelt, akkor légvédelmi óvóhellyé építették át. Az első nő 1942. március 26-án érkezett a táborba. 1942 áprilisától 1943 májusáig Carl Clauberg nőgyógyász sterilizációs kísérleteket folytatott zsidó asszonyokon a 10. blokkban, abból a célból, hogy kifejlesszen egy, a szlávokon alkalmazandó egy-injekciós módszert. Josef Mengele ikreken kísérletezett, és itt kell megemlíteni a nagyváradi Nyiszli Miklós zsidó orvost, aki Mengele mellett dolgozott mint fogoly. A foglyokon való kísérletekről sok mindent megtudhatunk könyvéből az Orvos voltam Auschwitzban-ból. Azokat a foglyokat, akik a tábor kórházában nem gyógyultak meg elég gyorsan, rendszeresen fenolinjekciókkal ölték meg.

Himmler parancsára

 Az idegenvezetők elmondása szerint, amely szinte hihetetlennek tűnt számunkra, a táborban bordély is működött, melyet 1943 nyarán nyitottak meg Himmler parancsára, a 24. blokkban kapott helyet, és kitüntetett foglyok jutalmazására használták. (A bordély meglétét női túlélők érthető okokból nem erősítették meg.) A bordély személyzetét erre a célra kiválasztott nőkből és néhány önként jelentkező női fogolyból állították össze, többet közülük a katonák megerőszakoltak.

Ezt követően mentünk át a 3 kilométerre lévő Auschwitz II. (Birkenau), a fő megsemmisítő táborba, melyet sok ember egyszerűen „Auschwitz”-nak hív. Ez volt az a hely, ahol több százezer embert tartottak fogva és több mint egymillió embert megöltek, többségben zsidókat.

A foglyokat az egész németek megszállta Európából vasúton szállították, naponta érkeztek szerelvények Auschwitzba. A táborba érkezőket három csoportra osztották. Egy csoport néhány órán belül a gázkamrába ment; ezeket az embereket ide Birkenauba küldték, ahol naponta több mint 20 000 embert lehetett elgázosítani. A foglyok másik részét rabszolgamunkára használták gyárakban, például a Kruppban és az I.G. Farbenben. Az auschwitzi komplexumban 405 000 dolgozó foglyot jegyeztek fel 1940 és 1945 között, ebből 340 000 elpusztult kivégzés, verés, éhezés és betegségek következtében. Néhány fogoly Oskar Schindler német gyáros segítségével túlélte a megpróbáltatásokat, aki mintegy 1000 lengyel zsidót mentett meg azzal, hogy kivitte őket Auschwitzból, hogy a gyáraiban dolgoztassa őket. A harmadik csoport, főleg ikrek, törpék orvosi kísérletek címén a Josef Mengele-féle orvosok kezei közé kerültek, akiket másképpen „halál angyalainak” is hívtak. A táborok személyzetét részben foglyok adták, néhányukat kápónak és sonderkommandónak (krematóriumi munkások) választottak ki. Ezeknek a csoportoknak a tagjait ismétlődően megölték. A kápókat és sonderkommandókat az SS tagjai felügyelték, összesen 6000 SS-tag dolgozott Auschwitzban.

Amikor a szovjet hadsereg felszabadította Auschwitzot 1945. január 27-én, 7600 elhagyott túlélőt találtak. Több mint 58 000 foglyot már evakuáltak és utolsó halálmenetre küldtek a németek Németországba.

Múzeum

1947-ben Lengyelország az auschwitzi koncentrációs tábor helyén múzeumot létesített az áldozatok emlékére. 2010-ben 1,3 millió látogató haladt át a vaskapun, mely felett az Arbeit macht frei cinikus jelszó olvasható, tudtuk meg a nagyon jól beszélő Ewa és Anna idegenvezetőinktől. A sok szörnyűségek hallatán szívszorító, lelkeinkben mély nyomokat hagyó élménnyel indultunk vissza a Hegyköz irányába, megcsodálva újfent a szép lengyelországi tájat és településeket a maguk sajátosságaikkal.

Szinte hajnalodott amikorra az utolsó kiránduló is leszállt Csatárban az autóbuszról és megkönnyebbülten kijelenthettük, hogy „Épségben értek haza a hegyköziek az auschwitzi koncentrációs táborból.”A tudósítás legvégén ildomos köszönetet mondani a Krakkói Magyar Közösség segítőkész önkénteseinek, név szerint Mészáros Rodrigó Lászlónak és Pálinkás Saroltának, akik már hetekkel az indulás előtt segítettek előkészíteni a kirándulásunk ott töltött részét, a szálláshelyet és reggelit, valamint az auschwitzi koncentrációs táborba való bejutásunkat.