2011.08.17. 11:30
Virágzik a feketekereskedelem
Romániában a cigarettával való illegális kereskedelem júliusban 15,7 százalékra emelkedett a májusi 11,8 százalékról.
Romániában a cigarettával való illegális kereskedelem júliusban 15,7 százalékra emelkedett a májusi 11,8 százalékról.
A cigaretta feketepiaca egyre nagyobb teret hódít Romániában, júliusban a csempészcigaretta a piac 15,7 százalékát tette ki, míg májusban ez az arány 11,8 százalék volt, derül ki egy piackutatási cég felméréséből. A cigarettával való illegális kereskedelem 2010 januárjában érte el a maximumot, ekkor ugyanis a piac 36,2 százalékát uralta, azóta azonban egy fokozatos csökkenési tendenciát követett, 2011 januárjában 22,5 százalék volt, májusban pedig 11,8 százalék. A vámügyi szakemberek úgy vélik, az illegális cigarettakereskedelem a normális keretek között mozog, az EU-s átlag közelében. A növekedés annak tudható be, hogy csökkent a cigaretta ára a feketepiacon, míg az üzletekben emelkedett a dohánytermékek ára, de a jelenséghez szorosan hozzátartozik az is, hogy a belügyi alkalmazottak a bércsökkenés és az átszervezést követő elbocsátások miatt érdektelenné váltak. A szakértők ugyanakkor azt is kihangsúlyozzák, hogy a feketepiac egy százalékos visszaszorítása 30 millió eurós többletbevételt jelent az államkasszában.
A Szatmár Megyei Határrendészet munkatársai az év első felében tartott ellenőrzési akcióik során 37 esetet tártak fel, 170 111 doboz cigarettát koboztak el, melyek összértéke 725 ezer lej.