Szegény embert még a Felülvizsgáló Bizottság is húzza…

Nos, ennek felszámolására indított – megjegyzem, teljesen jogosan – állambácsi a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által hajtóvadászatot. Eddig minden rendben, csak üdvözölni tudom a kezdeményezést és remélem tényleg minden visszásságra fény fog derülni. De…

De vajon miért nem lehet ezt úgy véghezvinni, hogy azok, akik nyilvánvalóan fogyatékosak és végleges határozat született már erről a tényről ne legyenek újra becitálva egy még újabb felülvizsgálatra (reevaluare)? Értem ez alatt azokat, akiknek évek óta vagy akár születésüktől fogva hiányzik egy vagy több végtagjuk, nem is beszélve azokról, akik ágyhoz kötöttek és a tudomány mai állása szerint még esélyük sincs talpraállni, mentálisan sérültek, vagy az előbbiek kombinálva. Miért kell azt a 12 éves, születésétől fogva mozgásképtelen, mentálisan súlyosan sérült kislányt, a végtag nélkül születetteket, a balesetben súlyosan és véglegesen sérült személyeket újra behívni felülvizsgálatra?!

Humánusabban!

Tudjuk, hogy a Biblia szerint Jézus tett csodákat és tudjuk azt is, hogy a gyíknak kinőhet újra a farka. Még akár a vak is visszanyerheti a látását és a süketnéma is a mai technikának köszönhetően hallhat újra és akár beszélni is megtanulhat. De a végtagot sem a csontkovács, sem a homeopatikus gyógyszerek, sem pedig a tiszta szívből jövő ima nem növeszti vissza. Ugyanúgy, ahogy a szellemi képességet is csak Algernonnál sikerült látványosan (és időlegesen) fejleszteni. Miért nem lehet ezt végre belátni?! És ha már nem látjuk be, akkor próbáljunk legalább humánusabbak/európaibbak lenni, nem pedig levelet küldeni – kivétel nélkül – minden egyes fogyatékkel élőnek, hogy megjelenni kötelező ám a nagytiszteletű felülbíráló bizottság előtt. Annak is, aki nyilvánvalóan magától még egy kanalat sem tud felemelni vagy a mellékhelységig elmenni. Legyen már annyi emberség bennünk és menjünk ki ahhoz (terepre), akiről tudjuk, hogy ennek a felszólításnak nem tud eleget tenni és legyünk annyira emberségesek is, hogy adott nap adott órájára hívjuk be őket, mert a „programálás” sem kerül semmi többletkiadásba – ha már a felszólító levelet megírtuk. Mindezt azért, hogy annak az amúgy is sérült embernek – és leggyakoribb esetben a hozzátartozójának is – ne kelljen órákat veszegelnie azon a nyomorult folyosón, mielőtt bebocsájtást nyernének az itélethozók elé. Na meg előtte végigjárni az adott fogyatékossággal élők egyesületét – ahonnan igazolás kell –, valamint újra a háziorvoshoz elmenni, aki kell adjon egy küldőszelvényt a szakorvoshoz, aki újra megállapítja, hogy a páciens legjobb esetben is stagnál, rosszabb esetben romlott az állapota.

Empátia nélkül

Mire jó ez az egész procedúra?! Igen, ki kell szűrni az államháztartást lehúzókat, de kidolgozott stratégiával! Fejetlenül és átgondolatlanul csak a pénzszórás megy mindenki zsebére, ráadásul ez karöltve jár a megaláztatással is. (Azt már csak zárójelben merem megjegyezni, hogy lehet nem kellett volna annyira hamar visszavonulót fújni a kormánynak, a volt belügyi dolgozók – ma már nyudíjasok – több tíz- vagy akár százmilliós nyugdíjának lefaragása hírére rendezett tüntetések nyomására. Mert ugyan mit csináltak ezek az emberek? Háború – hála a Jóistennek – nem volt. Az életüket semmi sem veszélyeztette. Kiszolgálták a kommunista rendszert, parancsolgattak a bakáknak, jól megpakolt csomagokkal mentek haza egy nagykegyesen aláírt távozási engedélyért cserébe – főleg a Kárpátokon túli egységekre jellemzően, ha erdélyi katonáról volt szó – Amo szappan, Omnia kávé, szilágysági szilvórium és társai).

Nem lenne már itt az ideje a mérlegelésnek? Feltétlenül meg kell vonni attól az anyukától az ápolói díjat – átlagosan 400 RON –, aki a 24 éves magatehetelen fiát ápolja és gondozza a nap 24 órájában, aki nem tud dolgozni menni emiatt? Tényleg ennyi részvét, empátia, együtérzés sincs már bennünk/bennetek? Tisztelt kormány és politikusok… (Név és cím a szerkesztőségben.)