ERDON Helyi hírek

2011.02.14. 12:46

Végső búcsú Medgyesfalvy Sándortól

<p>Nagyvárad - Hétfő délben a nagyváradi színház előcsarnokában vehettek utolsó búcsút kollégái és tisztelői az ötvenegyedik életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt színművésztől, Medgyesfalvy Sándortól (1960-2011).</p>

A pályatársak felváltva álltak díszőrséget koporsója mellett, míg az érkezők lerótták kegyeletüket és elhelyezték a kegyelet virágait és koszorúit a ravatal előtt. A hozzátartozók gyászában osztoztak a Szigligeti Társulat művészei is. Elhangzott egy szavalat Meleg Vilmos előadásában, illetve Hajdú Géza olvasta fel a nekrológot. Medgyesfalvy Sándor 1960. március 8-án született Marosvásárhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1985-ben, szintén Marosvásárhelyen, majd még ebben az évben Nagyváradra került az Állami Színház magyar tagozatához. Közel huszonöt évig állt a váradi magyar nyelvű színjátszás szolgálatában. A színművészt szülővárosában, Marosvásárhelyen helyezik végső nyugalomra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!