EMNT-előadás Budapest ostromáról

”Nem beszélünk érdemben a magyarság történelmének tragikus eseményeiről, csakis ezek hatásairól. Mivel ezeket nincs módunkban mélységeiben megérteni, sebek maradnak utánuk, melyek nem gyógyulnak, hanem időről időre felszakadnak és fájnak.” — vallja Póti Edurárd történész, aki a szombaton, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szatmárnémeti Demokrácia Központjában tartott előadása keretében tett egy lépést egyik nemzeti tragédiánk, az 1945-ös budapesti mészárlás emlékének feldolgozása felé. Kitűnő szónoki tehetséggel megtartott, lebilincselő, ugyanakkor a hallgatóságot mélységesen megrázó visszatekintőjében a magyarság történelmének egy, a marxista történetírás által ezidáig elhallgatott epizódját mutatta be: Budapest ostromát, illetve a magyar és német katonák vérfürdőbe torkolló kitörési kísérletét. Bevezetőjében arra a kérdésre kereste a választ, hogy elkerülhető lett volna-e Magyarország részvétele a második világháborúban?

Bár egy egyértelmű ”igen”-hez vagy ”nem”-hez nem jutott el, sikerült árnyalnia a korabeli politikai helyzetet, rávilágítva Magyarország Németországtól való gazdasági függésére, illetve a Trianont követő általános közhangulatra, a ”Nem, nem, soha!” szellemében felnőtt generáció határozott, az elszakított területek visszaszerzésére irányuló igényére. Igyekezett eloszlatni továbbá a Horthy Miklóst övező, őt meggyőződéses náciként láttató tévhiteket. A háború győztes hatalmai által kialakított kép cáfolására felidézte a kormányzó vonakodását a magyar haderő Hitler oldalán való hadba vetése kapcsán, valamint ellenállását a zsidók tömeges deportálásával szemben. Budapest ostromának előzményeiről szólva kifejtette: felmerült a főváros nyílt várossá való nyilvánításának lehetősége is (így nem vált volna hadszíntérré), azonban itt sejlett fel annak a halvány reménye is, hogy a város megvédése révén megállítható a szovjet csapatok előrenyomulása. Póti Edurárd arról is beszámolt, hogy a védők — látva egyre reménytelenebbé váló helyzetüket — már 1944 decemberében kérték Hitler engedélyét a kitörésre, azonban ezt nem kapták meg, holott akkor még lett volna esély a sikerre. Végül a harmadik engedély-kérés nyomán indult az akció, azonban ekkor már úgy körülzárták a várost, hogy a körülbelül 20 ezer katonából mindössze 760-nak sikerült a főhadtesthez való eljutás, a többit szabály szerűen lemészárolták az utcákon. A szombati előadás közönségének többször elszorult a torka a bemutató alatt, különösképpen a levetített haditudósítások láttán, valamint a szemtanúk felidézett beszámolói nyomán. A korabeli filmfelvételeken jól látszottak a rommá bombázott épületek, a felrobbantott hidak csonkjai, a hulla-hegyektől járhatatlan utcák. És ez még nem volt minden: a város elestét követően a ”felszabadító hadsereg” három napos szabad rablása, kegyetlenkedései talán a harcoknál is szörnyűbb emlékeket hagytak a túlélőkben.

A történész egy szemtanút idézve vázolta a helyzetet: ”…a nők hetven százaléka, a tizenkét évestől a kilenc hónapos terhesig megbecstelenítve, a borzalmaktól félőrült emberek a pincékbe zárkózva.”A Póti Eduárd előadását követően többen is hozzászóltak: további részletekkel szolgáltak az eseményeket illetően, például leszögezve, hogy az úgynevezett felszabadító hadsereg lényegében egy leitatott, feltüzelt csürhe volt —hozzátéve ugyanakkor, hogy az ostromot átélt budapestiek nem szívesen beszéltek később sem erről az időszakról. Mint kiderült, a hallgatóság körében volt valaki, aki védőként szolgált az ostrom alatt. Az idős férfi is hozzátette saját élményeit a visszatekintőhöz — elmesélte például, hogy úszta meg ”mindössze” az arca összevagdalásával a ”felszabadítókkal” történt találkozást a harcok után. Az EMNT által szervezett történelmi ismertető-sorozat ezzel nem ért véget, a következő, márciusra tervezett előadás 1945 tavaszának eseményeit mutatja majd be egészen a háború végéig, azaz Németország kapitulációjáig — tájékoztatott a Szatmári EMNT sajtóirodája.