Szatmárnémetiek az X-Faktorban

Magyarország legújabb tehetségkutató műsora egyre nagyobb népszerűségre tesz szert Szatmár megyében is. Főleg miután már kétszer is láthatták az X-Faktor nézői, hogy Szatmárnémeti szerepelt a fellépők neve mellett. Az Erdon.ro szerkesztőségének vendége volt Németh Henrietta és Surányi Botond, mindketten számos előválogatáson vannak már túl. A kérdések során egymás szavába vágva mesélik, egyre nagyobb nyitottsággal és beleéléssel az élményeiket.
— Miért éppen X-Faktor, hiszen annyiféle tehetségkutató elérhető már, akár Magyarországon, akár itthon?
— S. B.: - Érdekesebbnek találtuk, mint a többit, és a londoni verseny részleteit követtük figyelemmel interneten keresztül. Onnan tudjuk a pontos menetét is az egésznek.
— Hogyan kellett jelentkeznetek?
—N. H: - Interneten kellett elküldeni a jelentkezést, és azután hívtak be minket meghallgatásra, de ez még márciusban volt. Botond szólt nekem, hogy jelentkezzek, amikor még jóformán azt sem tudtam, hogy miről is van szó.
— S. B.: - Lehetett a jelentkezéshez már akkor is csatolni videót, de egyikünk sem tette meg ezt. Ezután hol e-mailben, hol telefonon értesítettek arról, hogy mikor lesz a következő meghallgatás. Eredetileg, ha telefonáltak akkor jutottunk tovább, míg az e-mail az elutasítést jelentette, de volt, hogy hívtak és írtak is.
— Amit a televízióban láthattunk, akkor már nem az első meghallgatás...
— N.H.: - Nem, az már az ötödik. Négy meghallgatás volt előtte. Az elsőn csak a szerkesztők voltak ott és mindenféle zenei kíséret nélkül énekeltünk, két meghallgatáson pedig már kamera előtt kellett szerepelnünk úgy, hogy az egyiknél már a teljes stáb is ott volt.
— Hogyan zajlik egy-egy ilyen meghallgatás?
— S.B.: - Nagyon hosszú. Számítani kell rá, hogy ha be is hívnak, nem tudni, hogy ki és mikor kerül sorra, tehát végig ott kell lenni reggel héttől este nyolcig. Az egyik srác, akivel ott barátkoztam össze éppen utolsónak ment be a meghallgatás napján.
— N.H.: - Az első két alkalommal nem egy napra osztottak be minket, így nehezebb volt, de tudni kell, hogy legalább 2-3 napot rá kell szánni egy-egy alkalomra, mert a megérkezés napján rögtön nem érdemes fáradtan a stáb elé állni.
— Milyen a hangulat?
— S.B.: - Rengeteg ember van ott. Két-háromezer meghallgatásonként. Együtt énekelünk, barátkozunk. Telefonszámok és e-mail címek cserélnek gazdát. Az egyik műsorvezető, Balázs születésnapján például mindenki együtt énekelt neki, aki csak ott volt a meghallgatáson. Balázs nagyon meghatódott, de jól is hangzott a Boldog születésnapot ének annyi ember szájából.
— N.H.: - Az első alkalommal a Csillag születik műsorból már ismert emberek vártak minket. Együtt énekeltek, volt karaoke lehetőség is. Észre sem vettük, ahogy telt az idő. Csak az a baj, hogy egymást nem tudjuk meghallgatni, mert nincsen arra lehetőség, hogy beüljünk a nézők közé.
— Látjátok tehát azt is, amikor valaki már a zsűri értékelésével jön ki?
— S.B.: - Az első alkalommal nem láthattuk, mert akkor nem ott jöttek ki, ahol bementek, de amúgy igen. Együtt van mindenki, így látjuk azt, ha valaki mosolyogva jön ki, de azt is, ha szomorú, mert elutasították vagy éppen bosszankodik valami miatt.
— Milyenek a vetélytársak?
— N.H.: - Nagyon jók. Mivel a várakozás közben közösen éneklünk, már halljuk, hogy kinek mennyire jó a hangja. Sokszor a fürdőben ámultam el azon, hogy egyeseknek mennyire jó hangjuk van. Ami nagyon furcsának tűnt az elején, hogy profi énekesek is jelentkeznek a versenyre, de érthető, ha ők is nagyobb népszerűségre akarnak szert tenni.
— S.B:.: - Ebben a versenyben éppen az a lényeg, hogy nem kell tökéletesen utánozni az eredeti énekest, hanem arra biztatnak, hogy a saját egyéniségünket vigyük bele a műsorba. Ha én úgy gondolom, hogy egy ponton másképp akarom énekelni, akkor úgy alakítom, ahogy nekem jobb.
— Saját magatok választjátok ki a dalokat?
— S.B.: - Igen. Viszünk néhány dalt, amelyből a stáb mondja meg, hogy mi lesz, amit hallani szeretnének. De voltak olyanok is, akikkel a meghallgatás során az összes dalt végigpróbálták.
— N.H.: - A zsűri és a stáb is sokat segít abban, hogy az egyéniségünknek megfelelő dalt válasszuk ki. Azt, amelyikkel igazán lehetőség van arra, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek.
— Esetleg az öltözködésbe is beleszólnak?
— S.B.: - Mivel nem feltétlenül abban a sorrendben kerülünk adásba, ahogy a meghallgatások voltak. Nagyon fontosnak tartották, hogy ugyanabban a ruhában jelenjünk meg. Ezért volt, akinek kellemetlen volt, hogy a márciusban még melegebb „fellépő ruhát” viselje júliusban is.
— Hogyan fogadjátok az internetes felületeken megjelenő kritikát?
— N.H.: - Úgy gondolom, hogy a kritikából is lehet és kell tanulnunk, de sokszor olyan emberek kritizálnak a youtube-on és a facebookon is, akiknek semmi érzékük a zenéhez, így azokat nem lehet igazán figyelembe venni.
— S.B.: - Nagyon viccesnek találtam, hogy azt javasolják, hogy tanuljak meg angolul rendesen, hiszen előbb beszéltem angolul, mint például románul.
— Ha már a véleményezésről volt szó, mit szól a közvetlen környezetetek az eredményeitekhez?
— N.H.: - Mivel mindketten szatmáriak vagyunk, az itteniek természetesen örülnek annak, hogy bejutottunk. A szüleink és a rokonaik pedig támogatnak. Édesanyám kísért el a zsűri előtti fellépésemre.
— S.B.: - Édesanyám úgy érzem, hogy néha jobban izgul mint én. Ő kíséri figyelemmel azt, hogy éppen mennyien nézték még meg a youtube-ra feltöltött videómat. Szeretett volna minden válogatásra velem jönni, de végül csak a legutóbbira jött el velem, amikor a zsűri meghallgatásán voltam.
— Ez az első komolyabb versenyetek?
— S.B.: - Már mindketten vettünk részt Szatmáron és Nagyváradon is karaoke versenyeken, de igen, ez az első komolyabbnak mondható versenyünk. Én gondolkodtam azon, hogy benevezek az egyik romániai tehetségkutatóra is, de azután úgy döntöttem, hogy elég lesz ez is.
— Mióta énekeltek?
— S.B.: - Lassan már két éve énekelek rendszeresen.
— N.H.: - Én még csak egy olyan fél éve, de egyikünktől sem áll távol a zenei világ, hiszen mindketten zeneiskolába jártunk, játszunk több hangszeren is. Botond pedagógia szakos a Nagyváradi Egyetem zenei részlegén, ugyanott ahol én hegedű szakos vagyok.
— Hogyan egyeztethető össze a meghallgatások sora az egyetemmel?
— S.B.: - Mindketten szóltunk a tanárainknak, hogy beneveztünk erre a versenyre. A legtöbben nem ismerték az X-Faktort, de sok sikert kívántak. Az egyik tanárom viccesen azzal fenyegetett meg, hogy nem mehetek be vizsgázni, ha nem nyerem meg a versenyt. Alapvetően pozitívan álltak hozzá az egészhez.
— N.H.: - Az egyik meghallgatásom egybeesett egy koncertünkkel, így félve mentem oda a tanáromhoz, hogy engedjen el, de végül semmilyen gond nem volt abból, hogy hiányoztam. Egyelőre nem vett el túl sok időt az életünkből, csak néha nehéz volt a Szatmárnémeti-Nagyvárad-Budapest utakat összeegyeztetni.
— Mi a következő lépés a versenyben?
— S.B.: - Továbbjutottunk, de nem mondhatjuk el, sajnos, hogy mi következik, mert aláírtunk az elején egy szerződést, amelyben többek között a titoktartásról is szó van. Annyit sejtünk, hogy hamarosan további szelektálás lesz, majd a zsűritagok kiválasztják azt a hat énekest vagy csapatot, akikkel külön szeretnének foglalkozni, majd ezekből kerül ki a tizenkét döntős.
— N.H.: - Mi sem tudjuk, hogy mikor kerülünk adásba. Csak előtte egy héttel szólnak, hogy megint meghallgatás van. Ennyire komolyan veszik azt, hogy két évre szól a titoktartás, és egy évre pedig az a kötelezettség, hogy nem jelentkezhetünk más csatorna hasonló tehetségkutató műsorába.
— Milyen a zsűri?
— N.H.: - Velünk nagyon kedvesek voltak, de láttuk a videókon is, hogy vannak, akikkel kíméletlenek. De annyi biztos, hogy rendkívül segítőkészek, és ahol csak lehet, igyekeznek olyan tanácsokat adni, amelyeket érdemes megfogadni.
— A televízióból számunkra is ismerős arcok közül találkoztatok valakivel személyesen is?
— S.B.: - Mindkettőnknek van ilyen élménye. Én azzal az UFÓ lánnyal (Gyuricza Éva – szerk.megj.) utaztam együtt, aki a furcsa öltözékben állt a színpadra, és Nagy Ferónak keményen beszólt, de vannak még féltűnő alakok a versenyben. Nem emlékszem a nevére annak, aki vagy harminc rajongóval érkezett, táblákkal szurkoltak neki.
— N.H.: - Velem Urbin Éva utazott egy buszon. Már ott is ismerkedett és elmondta, hogy ő észak, közép meg dél Olaszországban nagyon híres lett, flörtölt mindenkivel, ugyanúgy viselkedett, ahogy a zsűrivel is.
— Akkor nem túlzás, ha eddigi életetek legnagyobb élményének nevezzük a versenyt?
— S.B.: - Nem, nem túlzás. Természetesen a díjak is vonzanak, hiszen lemezszerződés, koncertek és pénznyeremény várja a nyertest, de...
—N.H.: -... de már maga a verseny is egy életre szóló élményt jelent nekünk!