Vidám Mikszáthváró Váradon

Ha az intelligencia tettrekészséggel és megfelelő szintű szaktudással párosul, abból olyan, egyszerűségében is nagyszerű rendezvény kerekedhet ki, mint a szerda esti Mikszáth-megemlékezés volt a nagyváradi színház színpadán. Az est húzóembere Praznovszky Mihály, a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori főigazgatója, a Mikszáth Társaság elnöke volt, aki megkérdőjelezhetetlen szaktudással, emellett mikszáthi humorral, kedélyességgel is beszélt klasszikus írónkról, így hát már pusztán őérte megérte volna elmenni erre az eseményre. De ehhez még hozzájárult az, hogy a Mikszáth szövegeket a Szigligeti Színtársulat tagjai: Körner Anna, Dimény Levente, Hajdu Géza és ifj. Kovács Levente adták elő.

Miért várjuk? Itt van!

Az est szereplői arra a dramaturgiai fogásra építettek, hogy várják magát Mikszáthot, és amíg a mester meg nem érkezik, addig beszélnek róla egy keveset, azaz a Mikszáth által egyik nagyon is kedvelt műfajnak, a pletykának hódolnak. Praznovszky előadásában megismerkedtünk az író viszontagságos fiatalságával, házasságának körülményeivel stb., majd a tudós rátért az est törzsanyagára: Mikszáth politikai írásaira. Az előadó többször is figyelmeztetett, hogy a felhangzó írásokat senki se próbálja alkalmazni az aktuálpolitikára, de kétséges, hogy a közönség eleget tett-e a felkérésnek... A műsor „politikai” részében egyre sűrűbben bekapcsolódtak a színészek is, akik a jól felépített műsormenetben olvastak fel néhányat Mikszáth politikai karcolataiból, tárcáiból. És ha Praznovszky humora megteremtette a vidám hangulatot, akkor Mikszáth írásai többször is zajos kacagásra késztették a közönséget. Mindenki egyre jobban érzte magát: a nézők szája vigyorgásra állt, a gondterheltnek tűnő színészarcok is kisimultak, és talán még a mellettem űlő parlamenti képviselő sem vette magára a politikusokat nem épp a legkedvezőbb fényben megvilágító mikszáthiádákat. Hiszen bár Mikszáth sokszor nagyon élesen fogalmaz, mégis többnyire kedélyes, elnéző kritikája tökéletesen felidézi a békebeli idők hangulatát, azt a benyomást keltve az olvasóban, hogy a Tisztelt Ház a móka, a gondtalan élet helyszíne. Pedig mi, mai magyarok, ha szigorúbbak akarunk lenni Mikszáthnál, akkor nem csak az ő, hanem Trianon évfordulójára is emlékezve azt is gondolhatjuk, hogy tulajdonképpen az a politikai elit is felelős volt Magyarország széthullásáért, amelyről Mikszáth oly kedélyesen ír. De még ez is Mikszáth írói kvalitásait dícséri: mindenfajta kritikája ellenére olyan emberséggel ír ezekről a gyakran hiú, kevély, kicsinyes, korlátolt, tehetségtelen urakról, akik számára az ország gondjánál bármi más fontosabb, hogy a jelen magyarjai is képtelenek haragudni rájuk. Nagyszerű hangulatban, észrevétlenül telt el a másfél órás Mikszáthváró, és ezáltal megértettük, megéreztük e fölösleges várakozás irodalomtudományi, pedagógiai üzenetét is: hiába várjuk a késlekedő, meg nem érkező Mikszáthot, mert ő az első perctől kezdve köztünk volt!