ERDON Helyi hírek

2010.03.12. 14:17

A mezőgazdászoknak sem könnyű

<p>Nagyvárad - Pénteken a Sas-palotabeli Ifjúsági Központ pincetermében évi közgyűlését tartotta a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Bihar megyei szervezete. Meghívták az agrárintézetek képviselőit is.</p>

Szentmiklósi Zoltán, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Bihar megyei szervezetének elnöke kifejtette: a tavalyi esztendő az RMGE számára sem volt könnyű. A megszokottnak mondható, időjárás okozta problémákon kivül az agrárpolitikai helyzet sem alakult kedvezően, a kormányválságnak betudhatóan. Idén tavasszal fogják ünnepelni az RMGE megalakulásának 20. évfordulóját, melyet 1990-ben alapítottak újra, az 1949-ben egy tollvonással megszüntetett Erdélyi Gazda Egylet utódaként. A Bihar megyei szervezetet 1998-ban jegyezték be jogi személyiségként, mely által felhatalmazást kapott arra, hogy segítséget nyújtson azoknak a gazdáknak, akik európai uniós projektekben vesznek részt. Az alapszabályzatnak megfelelően továbbra is három fő tevékenységi körre fókuszálnak: érdekvédelem azok számára, akik agrárkérdésekben és vidékfejlesztésben érintettek; a mezőgazdasággal kapcsolatos információk átvétele, tárolása és továbbítása, valamint szaktanácsadás. Társult szakmai szervezetként ugyanakkor együttműködnek az RMDSZ-szel. A két alakulat közt nem létezik függőségi vagy alárendeltségi viszony, így az RMGE-hez politikai beállítottságtól függetlenül lehet csatlakozni. A terveik közt szerepel, hogy Romániában törvénycikkellyel tisztázzák a vidéki-városi fogalomzavart, mert így egyszerűbb lenne a termőföldek adóztatása. A gazdáknak minden pénteken 10-12 óra között tartanak fogadóórát, a Sas-palotában található székhelyükön. Panaszaikat, problémáikat, kérdéseiket feljegyzik, és válaszolnak rájuk, még ha nem is azonnal.

Megyei agrárintézetek

A beszámolót követően a megyei agrárintézetek képviselői kaptak szót. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság részéről felszólaló Szabó ZoltánRMGE-alelnök arra hívta fel a figyelmet: jelentős a parlagon hagyott terület, ami azt jelzi, hogy nem kifizetődő ezzel foglalkozni. Bihar megyében különben 499.209 hektárnyi az összmezőgazdasági terület, körülbelül 194.000 hektányi az erdő és 255.218 hektár nem alkalmas agrártevékenységre. Az igénybe vehető támogatásokról egyelőre korai lenne beszélni, viszont az igazgatóságon tanácsot tudnak adni a 141. számú (félig önellátó gazdaság), a 112. sz. (fiatal gazdák beiktatása), a 121. sz. (mezőgazdasági területek korszerűsítése), a 123. sz. (agrártemékek feldolgozása) és a 142. sz. (termelői csoportok létrehozása) intézkedésekkel kapcsolatban. A szakember arra búzdította a gazdákat, hogy fogjanak össze, mert így könnyebben tudják értékesíteni a termékeiket.

Ştefan Marius, a Bihar Megyei Tanács fennhatósága alá tartozó Agrárkamara vezetője arról tájékoztatta a jelenlevőket: tanfolyamokat fognak szervezni, valamint valószínűleg több gépészeti kiállítást, illetve vásárt is rendeznek majd az idén. Egy mezőgazdasági ingatlanok adásvételével foglalkozó cég reprezentánsa arra hívta fel a figyelmet: fontos, hogy a tulajdont igazoló dokumentumok rendben legyenek, s mindenki tisztában legyen azzal, hogy hol van földterülete. A nagyobb területek iránt élénkebb a kereslet, tette hozzá.

A tanácskozáson egyebek mellett még elhangzott: a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség székhelye a Matei Corvin utca 1. szám alatt található, Sárközi Szabolcsot kell keresni az első emeleten. A Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynöség a Sucevei utca 14. számnál van. Biótermékekkel Nagy Miklós szalárdi polgármester foglalkozik, a méhészetben pedig Jakab Károly kisgazda az illetékes.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!