2010.02.08. 11:23
II. Kazinczy Ferenc szavalóverseny - Felhívás
<p>Bihar megye - Bagamér és Érsemjén községek önkormányzatai a Kéz a kézben elnevezésű pályázat keretében meghírdetik a II. Kazinczy Ferenc szavalóversenyt, melyre 2010. február 26.-án az érsemjéni Fráter Lóránd Művelődési Otthonban kerül sor.</p>
Jelentkezni 2010. február 22.-ig lehet telefonon (0741–950925) illetve e-mailben (asociatiaprosimian@gmail.com). Utóbbi esetben a levél témájaként a „Szavalóverseny” szót megadni. A levélnek kötelezően tartalmaznia kell a jelentkező személy nevét, telefonszámát, születési adatait, lakcímét, illetve az előadott vers címét és szerzőjét. A versenyzők három kategóriában mérhetik össze tehetségüket : 6–10 évesek; 11–15 évesek; 16 év felettiek (nincs felső korhatár).
A versenyre egy szabadon választott verssel kell jelentkezni (lehetőleg partiumi szerzőtől, de nem kötelezően), egyetlen megkötés, hogy az előadás időtartama ne haladja meg a három percet. Egy adott településről legtöbb kilenc személy jelentkezését fogadják el. Bővebb információt a fent magadott telefonszámon és e-mail címen lehet kérni, kapcsolattartó személy Csorba Sándor. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.