Borzalomból felépülő emlékmű

A februári Törzsasztal rendezvény első felében Körössi P. József gyermekkoráról faggatta Borbély Szilárdot, majd az írás motivációjáról beszélgettek a váradi közönség előtt. „Amikor az ember lírát ír, a személyesség problémáját használja, és a világgal való konfliktushelyzett dolgozza fel a lírában. De ez egy személyes dolog, és ha én azt akarom, hogy olvassanak, akkor úgy kell írnom, hogy az az olvasó számára is fontos legyen” - fejtette ki gondolatait a költő. Ezután a beszélgetés a Borbély Szilárd családját ért rettenetes tragédiára terelődött: 2000 december 23-ának éjjelén szülei házát rablótámadás érte. A brutális bűncselekmény nyomán a költő anyja a helyszínen meghalt, apja pedig, aki túlélte a támadást, lelkileg omlott össze. A tragédiát csak fokozta az, hogy az író elmondása szerint a rendőrség felháborító hanyagsággal kezelte az ügyet, szinte olyan szintű dilettantizmust tapasztalt a rendőrség részéről, hogy csak az gondolhatta, hogy nincsenek a helyzet magaslatán, vagy egész egyszerűen nem is akarnak csinálni semmit.

A költő elárulta, hogy erről a tragédiáról nem akart írni, de a történtek után mintegy másfél évvel Angelus Silesius verseit olvasva előtörtek belőle a később Halotti pompa címen megjelent verseskötet témái, melyek ihletforrásai e családi tragédiában keresendők. „E tragédia után mindaz amit gondoltam, felborult. A kegyetlenkedésekkel felnyílik valami, amiről eddig csak tudtam, de amit addig nem éreztem. Olyan tapasztalatokról tudok mostmár beszélni, amelyek ma már nem természetesek, noha régen az ember mindennapi életének veljárója volt az iszonyat, a kegyetlenkedés” - mondta az író. „Az lett volna tisztességes, ha nem írok erről - folytatta -, de ezt a fogadalmamat megszegtem, és ebből az élettapszatalatból olyan művek születtek, amelyek sikert, díjakat, ismertséget hoztak nekem, hiszen a borzalmakat szeretik az emberek.” Mindehhez hozzáfűzte: „ami ment engem az az, hogy a Halotti pompát nem én csináltam, hanem kaptam. Azt akartam, hogy ami ebből a tragédiából születik, az egy emlékmű legyen, és ami még ment, az a felelősség, hogy e borzalomból valami szépet hozzak létre.”

Nem felsőfokú felsőoktatás

Borbély Szilárd, aki egyébként a Debreceni Egyetemen oktató, a továbiakban egyetemi tapasztalatait összegezve nyugtalanító képet festett a felsőoktatás, azon belül is a regionális egyetemek jelenlegi helyzetéről. Kijelentette, hogy mostmár nem nagyon lehet tanítani az egyetemen  a meggondolatlan oktatási reform miatt. A régi egyetemi rendszer az olvasó egyetemistára alapozott, de jelenleg az olvasás nem képezi a kulturális szokásrend részét, ezért a fiatalok ma már nem a könyv szeretetével érkeznek az egyetemre, és így a szövegértelmezés készsége sincs meg bennük. A bölcsészpálya nem jelent jövőt, és Magyarországon azok kerülnek a bölcsész karokra, akik a menő szakokra - jog, közgáz, informatika - nem tudnak bejutni. Az egyetemi oktatás másik alapvető problémája az, hogy nem lehet kiválasztani a jobb képességű, ambiciózusabb diákokat. „Amíg volt felvételi, addig lehetett választani. Most viszont a tehetségeket nem engedi be a rendszer, mert a bürokrácia a teljesen érdektelen, hivatalnoktipusú embereket díjazza, a devianciát nem tűri el, holott a 80-as években az egyetem folyosóin futkároztak a zseniális futóbolondok” - vázolta fel a helyzetet Borbély Szilárd.