2009.09.21. 13:44
Teendők az újinfluenza megelőzéséért

Nagyvárad - Mindössze néhány
háziorvos jött el hétfő
délben arra a találkozóra, melyen az
új típusú influenzával
kapcsolatos teendőkről és
eljárásokról
tájékoztattak a
közegészségügyi
hatóság vezetői.

A Városi Művelődési
Házban megtartott
találkozót egy másik előzte
meg, a Bihar megyei Tanfelügyelőségen,
melyen az iskolaigazgatókat, valamint az
iskolaorvosokat tájékoztatták a
Bihar megyei
Közegészségügyi
Hatóság képviselői.
Amint dr. Marius Pîrcioagă,
a hatóság igazgatója lapunknak
elmondta, ott szó esett az iskolai
járványügyi bizottságok
megalakulásáról, melyeknek minden
nap ellenőrizniük kell a gyerekek
állapotát. Amennyiben influenza
gyanúja áll fenn, azonnal
értesíteniük kell a
hatóságot, s a gyereket (gyerekeket) el
kell különíteniük
társaiktól. Amennyiben egy gyerekről
bizonyosodik be, hogy elkapta az influenzát,
bezárják az osztályt, ha pedig
három, különböző
osztályba járó gyerek betegedik
meg, az egész iskola aktivitását
szüneteltetik legalább egy hétig. Ha
egy osztályközösség 20%-a
hiányzik három egymást
követő napon, szintén
értesíteniük kell a
hatóságot, hangzott el.
Azonnal intézkedni kell
A művelődési házban megtartott
tegnapi találkozóra a nagyváradi
és székelyhídi
háziorvosokat hívták meg. Mintegy
száz résztvevőre
számítottak, ezzel szemben még
húszan sem jöttek el. A
hatóság vezetője szerint
későn küldték el az
értesítést a
találkozóról, ez az oka a
távolmaradásnak. Dr. Marius
Pîrcioagă arra hívta fel a
résztvevők figyelmét:
működjenek együtt az
iskolaigazgatókkal, főleg ott, ahol nincs
iskolaorvos.
Megtudtuk: ha felmerül az A/H1N1
influenza gyanúja egy
páciensnél, a háziorvos
köteles azonnal értesíteni a
járványkórházat, ahonnan
egy speciális mentőalakulat viszi be a
beteget a kórházba. Azonnal
vérmintát kell venni tőle, amelyet
elküldenek Bukarestbe. Amennyiben a
bebizonyosodik, hogy
újinfluenzáról van szó, az
illetőt elszállítják a
kolozsvári járványügyi
klinikára, vagy a bukaresti Matei
Balş kórházba.
Oltási akció
Dr. Zoie Bitea, a
járványmegelőzési
osztály vezetője elmondta: Bihar
megyében eddig összesen négy
influenzagyanús esetről tudnak, de egyszer
sem bizonyosodott be az újinfluenza
jelenléte. Elmondta: októbertől
kötelesek minden tanintézetbe
ellátogatni és megvizsgálni,
hogyan ültették gyakorlatba a
járványmegelőzési
előírásokat.
Mnt mondta, november végére,
december elejére ér a
gyártási folyamat végére az
influenzaellenes oltóanyag a Cantacuzino
intézetben. Ezt követően kezdik el a
nagyszabású oltási
kampányt, melyet vélhetően
február végén- március
elején fejeznek be, s amely során a
tervek szerint országszerte
négymillióan kapják majd meg a
vakcinát.
Neumann Andrea
próba...