2009.03.26. 15:05
Bors: a diákok nem TBC-sek, csak vírushordozók

Bihar megye – Egy borsi olvasónk
telefonált szerkesztőségünkbe,
miszerint a helyi iskola egyik tanára TBC–s
lett, és szerinte több diákot is
megfertőzött. Nagy Máté Enikő
igazgatónőtől megtudtuk: a hír
részben igaz.

A TBC, vagyis a
tuberkulózisfertőző
betegség, leggyakrabban a
tüdőt támadja meg, melyben
rögök keletkeznek. A latin tuberkulum
gümőt jelent, innen a betegség
nevének magyarított változata:
gümőkór. A témának
véletlen időszerűséget ad, hogy
március 24-én volt a kór
világnapja.
Fertőtlenítettek az
iskolában
A tanév kezdetén az iskola minden
pedagógusa átesett a kötelező
orvosi vizsgálatokon, és senkinél
nem volt semmilyen gond, mondta el Nagy
Máté Enikő
igazgatónő. Az egyik idősebb
kollégájuknál az év
végén jelentkeztek betegség
tünetei, majd kiderült, hogy
TBC-s. Az igazgatónő ekkor
megtette a szükséges
lépéseket, bejelentéseket. A
közegészségügyi
hatóság fertőtlenítést
végzett, a tanároknak röntgenes
vizsgálatot ajánlottak, az
érintett osztályok diákjait pedig
a régen kötelezően végzett
úgynevezett tüdőpróbának
vetették alá.
Nincs bizonyítható
összefüggés
Összesen 8 gyereknél volt
szükség komolyabb analízisre, de
kiderült, hogy nem betegek, csak
vírushordozók, és kezelés
alatt vannak, nem jelentenek veszélyt
környezetükre. Az illető tanár
azóta betegszabadságon van,
szeptembertől pedig nyugdíjba megy, ami
amúgy is esedékes volt. A tanár
betegsége és a
diákok
vírushordozóvá
válása között nem
bizonyítható ok-okozati
összefüggés, hangsúlyozta az
igazgatónő, mivel például a
pedagógus családjában nem
történt megbetegedés, a gyerekek
között viszont van olyan, akinek
családjában van
TBC–s.