A haza nem indulatszavakból áll

A nagyváradi városi

kultúrházban megtartott

író-olvasó

találkozón ezúttal is

Kőrössi P. József

és Szűcs

László faggatták a

meghívottat, ezúttal a

Szatmárnémetiben született, de

jelenleg Marosvásárhelyen élő

Kovács András Ferenc költőt,

akit sokan KAF néven is

ismernek. A meghívott először

szatmári gyerekkoráról

beszélt, az ottani

színházról, ahol édesanyja

színésznő, apja rendező volt,

majd a negyedik Forrás nemzedék

került szóba, melyről KAF azt mondta:

„Ez inkább rajzás volt, nem

egységes nemzedék.”

Gyerekhangon a rendszer ellen

Mulatságos volt, ahogy a 80-as években

átélt viszontagságairól

beszélt, amikor sok más

költőtársához hasonlóan

publikálási nehézségei

voltak. A publikációs gondjai akkor

erősödtek meg, amikor feljelentették.

„Nem mondom meg, hogy ki jelentett fel, mert

nagyot koppannék. Nem mondom meg, hogy az Igaz

szó főszerkesztője jelentett

fel...”, amire hangos kacagás tört ki

a teremben. 1982-től kezdett el gyerekverseket

közölni a Napsugárban és a Haza

sólymaiban. Arról a korszakról

és a gyerekversekről KAF

kijelentette: „Rang volt a 80-as években

gyerekverseket írni, hiszen ebben rejtettük

el azt, ami a felnőtteknek szólt.”

Ezt tudhatta a rendszer is, hiszen a

gyereklapoknál is voltak cenzorok, akik

figyelmeztették is őt arra, hogy „nem

lehet ezópuszi meséket írni sajtra

éhező egerekről.” De a

kommunista rendszer visszásságainak ma

már nem tulajdonít túl nagy

jelentőséget: „Én a

nyomasztó dolgaimra nem gondolok” -

fogalmazott KAF hozzáfűzve azt is, hogy

soha életében nem tett eleget politikai

felkéréseknek.

Magyar szóhaza

Ezután az általa kreált irodalmi

alteregókról  beszélt,

bevallva, hogy neki minimum négy, maximum

negyven irodalmi alteregója van. A

Lázári René

Sándorról 1992-ben

kiépített alteregója olyan

autentikusnak hatott, hogy voltak kolozsvári

irodalomtörténészek, akik a

valóságban létező

személynek hitték a tulajdonképpen

csak KAF által kitalált figurát.

Majd a 2001-2006 között írt Kavafisz

átiratokról kérdezte őt

Kőrössi P. József, azt

követően pedig Tőzsér

Árpád

perféria-elméletéhez szólt

hozzá a költő. Tőzsér

elmélete szerint a periférián

születnek a nagy művek, amelyeket

aztán a központban

értékelnek. KAF ehhez

hozzáfűzte, hogy számára a

haza nem közponból és

perifériából épül fel,

hanem van a nagy haza, ami nem indulatszavakból

áll, az általa elképzelt haza

ugyanis a szóhaza vagyis a magyar nyelv.

Végezetül az irodalomszervezői

munkásságáról esett

szó. KAF egy éve a

Látó főszerkesztője, és

a költőnek ehhez is volt egy frappáns

hozzáfűznivalója: „Lapot

szerkeszteni nem feladat, hanem szerelem

kérdése.” A

beszélgetés végefelé

Kőrössi arról kérdezte, hogy

szerinte a magyar költészet miért

nincs benne a világirodalmi áramlatban. A

költő erre úgy reagált, hogy

nem hiszi, hogy eljön valaha a magyar

költészet világhírű

ideje, „de jó volna, ha legalább

minimálisan bekövetkezne valami

ilyesmi.” A kellemes hangulatú és

tökéletesen botránymentes

író-olvasó találkozó

dedikálással zárult.

Pap István