Puccini bemutató Váradon

Az est karmestere Romeo Rimbu volt, a Nagyváradi

Filharmónia énekkarát

Lászlóffy Zsolt karigazgató

tanította be. A műsor első

felében hallgattuk meg a hetven éves

Daniel Podlovski

hegedűjátékában Sosztakovics

I., a-moll Hegedűversenyét (op.77). A

hegedűkoncert 1947-48-ban keletkezett, amelyet a

szerző David Ojsztrahnak ajánlott,

és bemutatójára 1955-ben

került sor. A versenymű szokatlan

formájú, eltér a

hagyományos háromtételes

felépítéstől. A

hegedűművész, a

Jászvásári Filharmónia

szólistája és Bukaresti

Zeneművészeti Egyetem professzora,

kiváló technikával és a

kellő elmélyültséggel avatta

nagyon is érzékletessé a

négytételes mű

szólamát. Akár az I. tétel

merengő témájára, és

szenvedélyes dalolására

emlékezünk szivesen vagy a II.

tételben megszólaló

nagylélegzetű fúga

megmintázására. Ugyancsak

kiemelkedő volt a Passacaglia hatásos

kadenciája, melyben csillogó

virtuozitásnak lehettünk

fültanúi. A befejező tétel, a

Groteszk gyors tempójú

témáját is igen kifejezően

szólaltatta meg, mintegy

ráéreztetve a

vándorzenélés vidám

hangulatára. A közönság

elismerő tapsát megjutalmazva J.S. Bach

d-moll partitájából a Chaconne-t

adta ráadásként.

Hitbéli muzsika

A műsor második felében

csendült fel Puccini Missa in Gloria (eredeti

címe Messa a quattro voci) című

fiatalkori alkotása. Az A-dúrban

írt, ének- és zenekkara, valamint

két szólisátra írt

kompozíció a katolikus szertartás

miserészeket dolgozza fel. Puccini

orgonistaként kezdte

pályáját és ebben az

időszakban több szakrális műve

keletkezett. Az énekkart betanító

Lászlóffy Zsolt alaposan,

lelkiismeretesen készítette fel

együttesét, és az

igényesség eredményezte az

énekkar igen hiteles, megragadó

előadását. A Kyrieben már

felfedezhettük az elegáns korális

hangvételt, mint ahogy igen kiemelkedő volt

a Gloria (Dicsőség a magasságban

Istennek) című rész is, ahol a maga

drámaiságában csendült fel a

négyszólamú monumentális

fúga, amely próbára tette az

együttest. A kompozíció

előzménye, a Credo a maga

fennségében szólalt meg a zene a

szólisták bevonásával. A

Sanctus valamint az Agnus Dei a maga szakrális

jellegében tárult fel.

Természetesen felismerhető volt minden

egyes tételben a későbbi Puccini

operastílus (Edgar, Manon Lescaut, Tosca). A

kórus előadása annyira

magával ragadó volt kifejezésben

és tiszta éneklésben

egyaránt, hogy gazi élményt

nyújtott a hallgatóságnak. A

zenekar játéka megfelelő

azonosulással egészítette ki az

énekkari szólamokat. A két

szólista, Florin Pop (tenor) és Florin

Estefan (bariton) többször is

fellépett a mű folyamán. A tenor a

Gloriában, a Credoban, míg a bariton a

Krisztus szenvedését is idéző

Credoban. A Sanctusban a bariton énekelte a

Benedictust (Áldott, ki jön az Úr

nevében) és az Agnus Deiben a tenor

és a bariton kettőse szólalt meg

hitelesen.

Pap István