ERDON Helyi hírek

2008.11.17. 15:36

Memento előadás-sorozat: Németh László

<p>Nagyvárad - Vasárnap délután a Memento rendezvénysorozat keretében Németh László atya életével és munkásságával ismerkedhettek meg a résztvevők. A beszélgetésre a Posticumban került sor.</p>

A Memento előadás-sorozat célja, hogy ismert, élő vagy már meghalt személyiségek életével ismerkedhessenek meg az érdeklődő hallgatók, közölte Csernák Béla, a Posticum elnöke. Fontos, hogy életben tartsák a megemlékezést mindenki számára, hogy beszélgessenek ezekről a nagyon komoly munkát végzett-végző személyekről. Legutóbb Szabó Arnoldról emlékeztek meg, ezúttal pedig egy, a Posticum látogatói között igen ismert tisztelendő atyával, Németh Lászlóval beszélgethettek el életéről, sikereiről, megvalósításairól.

Tisztelettel hallgatták

Az előadás számos résztvevője jelen volt a kápolnabúcsú vasárnap délben az atya által celebrált szentmiséjén, s később is szeretettel és tisztelettel hallgatták, hogyan teltek egyetemista évei, hogyan végezte el tanulmányait, hol szolgált és hogy lett cukorbeteg az állandó sztressz miatt. Szívesen emlékezett meg arról a 15 évről, amelyet Köröstarjánban töltött el, és ahol közeli ismeretségbe került a gyermekekkel és a hívekkel is. Az előadás után néhány fotót mutatott be és kommentált a hallgatóságnak, kiemelve külföldi utazásait és a gyerekekkel való munkáját is.

Az előadás fénypontja Németh László 90 éves édesanyjának megjelenése volt, aki a résztvevők unszolására néhány Petőfi-verset is elszavalt, melyet a közönség tapssal díjazott. Bodnár Erzsébet, egykori köröstarjáni híve őszinte szavakkal köszönte meg a velük eltöltött éveket, és az atya egy sokat emlegetett szólásával zárta beszédét: „Az istenszeretőknek minden a javukra váljék”.

Nagy Anikó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!