ERDON Helyi hírek

2008.04.07. 09:12

Javult a borok minősége

<p>Szatmár megye — Bencze Zoltán szakértő szerint, a legutóbbi borverseny óta sokat javult — úgy a vörös, mint a fehér — az erdődi borok minősége, azonban jócskán van még mit tanulniuk a helyi borosgazdáknak.</p>

Az idei erdődi borversenyt Erdőd Polgármesteri Hivatala és az Erdődi Petőfi Kör közösen szervezték a Mircea Augustin Művelődési Házban. A négytagú zsűrinek tizenkilenc borminta legjobbjait kellett kiválasztania, melyek erdődi illetve Erdőd–környéki borosgazdák pincéiből származtak. A zsűrinek ezúttal is rendkívül nehéz dolga volt. Összesen tizenhárom fehér és csupán hat vörösbort vizsgáltak meg a szakértők. A rendezvény egyik meghívottja Csehi Árpád, az RMDSZ megyei szervezetének az elnöke volt, aki röviden üdvözölte az egybegyűlteket. Csehi szerint, a huszonegyedik század borosgazdái csak úgy állhatják meg helyüket termékeikkel a piacon, ha rácáfolnak a jó bornak nem kell cégér közmondásra, hiszen hiába jóminőségű a bor, ha nincs megfelelő képpen népszerűsítve, árusítva.
Értékelés
Bencze Zoltán borszakértő, a zsűri tagja a verseny és a díjkiosztás után elmondta lapunknak, hogy magasabb színvonalt vártak el az erdődi borversenytől, mivel Erdőd szőlőtermő vidék. Az ideit megelőző borverseny óta azonban sokat javult a borok minősége. A megyénkben megrendezett borversenyek színvonalaihoz viszonyítva az erdődi borok valahol a középmezőnyben vannak — magyarázta a szakértő.
A verseny végén, Duma Ovidiu polgármester osztotta ki az okleveleket. Bányai Zoltán pedig, a rendezvény egyik szervezője, a Petőfi Kör alelnöke két különdíjat adott át. Az egyik különdíjat Ritli János, a legjobb erdődi borosgazda címért vihette haza, a másikat pedig Ludescher Günther, aki a verseny legfiatalabb borosgazdája címet érdemelte ki, hiszen mindössze 24 éves.
A verseny ezzel korántsem ért véget, hiszen a díkiosztás után késő estig tartó mulatság vette kezdetét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!