ERDON Bulvár

2010.09.24. 12:57

Egyiptomi múzeum nyílik októberben Rómában

<p>Egyiptomi múzeum nyílik október elején az olasz főváros szívében, a gyűjteményt kairói régészek állították össze egyedülálló műkincsekből.</p>

Az új múzeumot csütörtökön avatta fel Rómában Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, a kiállítást október elején nyitják meg a nagyközönség előtt. A Villa Borghese parkjában nyílik majd a múzeum, az 1924 óta ott működő egyiptomi akadémia épülete fogadja be a gyűjteményt. Százhúsz tárgy kíséri végig a Nílus országának történetét az egyiptomi őskortól, a fáraók dinasztiáin át egészen az iszlám hódításig és a kopt kultúráig. A két év munkával létrehozott római egyiptomi múzeum nyolc millió eurós befektetéssel valósult meg, az egyiptomi állam olasz vállalkozókkal közösen finanszírozta a beruházást. Olasz sajtóbeszámolók szerint rendkívüli kulturális kezdeményezésről van szó, mivel ez az első olyan külföldi kiállítóhely, amelyet közvetlenül a kairói nemzeti régészeti múzeum irányít. AZ új intézmény konkurenciát jelent majd a Vatikáni Múzeum egyiptomi gyűjteménye és a torinói egyiptomi múzeum számára is. Az új múzeumba érkezett Kefrén fáraó szobra a VIII. dinasztia korából, egy Tutankhamon kincséből származó, szarkofág alakú dobozka, Akenaton fáraó óriás méretű szobrának feje, papirusztöredék a Halottak könyvéből és természetesen a római egyiptomi múzeumból sem hiányzik az igazi szarkofág, benne a múmiával. A torinói egyiptomi múzeum mintájára a termek falait a rómaiban is fekete színűre festették, igazi egyiptomi hangulatot teremtő megvilágítással. Az egyiptomi akadémia azt reméli, hogy a múzeummal még többen érdeklődnek majd az észak-afrikai ország története és kultúrája iránt. Az ókori régészeti kincsek mellett az akadémia tízezer kötetes könyvtárával várja a látogatókat, valamint modern és kortárs egyiptomi művészek alkotásaival. Ezek között látható a nemcsak államfőként, hanem festőként is ismert Mubarak egyik alkotása.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!