Rejtély

2022.09.13. 12:32

Több száz éves múmiákat találtak egy svájci gleccseren

Az eddigi vizsgálatok alapján a ruhadarabok két személytől, egy férfitől és egy nőtől származnak.

A túrázók sétálnak a Fee-gleccser mellett, a svájci Saas-Fee alpesi üdülőhely felett 2022. július 30-án

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice COFFRINI

Egy több száz éve mumifikálódott férfi és nő maradványait találták meg a dél-svájci Saleine-gleccseren.

A leleteket tüzetesebb vizsgálatnak vetik alá, hogy pontosabban megállapítsák a halál időpontját és azt, hogy az emberi maradványokkal együtt talált tárgyak melyik személyhez tartoztak – közölte Wallis (Valais) kanton régészeti hivatalának munkatársa, megerősítve a felfedezésről szóló televíziós beszámolót. Romain Andenmatten azt reméli, hogy sikerül rekonstruálni az elhunytak történetének legalább egy részét.

A mintegy 800 méter hosszan szétszóródott maradványok – csontok, mumifikálódott testrészek, ruhadarabok – az elmúlt 15 évben kerültek a felszínre Orsieres település közelében. Az eddigi vizsgálatok azt állapították meg, hogy a ruhadarabok két személytől, egy férfitől és egy nőtől származnak, és mindketten a Rhone-folyó völgyében éltek 1640 és 1800 között.

 Ugyanakkor azt még nem tudni, hogy halálukkor együtt voltak-e úton vagy két, egymástól független esetről van-e szó – mondta el a tudós a Keystone-SDA svájci hírügynökségnek.

A felfedezés az úgynevezett Zsoldos esetére emlékeztet, aki 1600 körül halt meg és akit 1984-ben találtak meg Zermatt térségében a Theodul-hágón ruhájával, cipőkanalával, cipőivel, borotvakésével, tőrrel, karddal, pisztollyal és pénzérmékkel együtt. A maradványok vizsgálatából arra a következtetésre jutottak, hogy az elhunyt valójában inkább kereskedő lehetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!