Erdei szimfóniák és kalandok

2022.09.27. 15:00

Muzsikával hívogat idén is az erdő a Körösök völgyébe (videó)

Október elsején Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, másodikán pedig a határon túl, Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a "csodabogyós" erdőben várják a közönséget színes programokkal a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozat programjain.

19. alkalommal Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Forrás: Facebook/Muzsikál az erdő

Az idén 19 éves Muzsikál az erdő rendezvénysorozat a családok valamennyi tagja számára az erdei programok színes palettáját vonultatja fel. A sorozat első napján, Gyulán és térségében kerékpártúrára, sétahajókázásra, erdei sétákra és koncertekre hívják az érdeklődőket. A fellépők között ott lesz Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara is.

 A koncertek között a Békéscsabai Jókai Bábszínház előadását és Soós Emőke mesemondót hallgathatják meg a legkisebbek.

A gyulai erdei iskola területén és környékén szervezett eseményen környezetvédelemre ösztönző standok is várják az érdeklődőket. Emellett kiállítás nyílik a 2022-es Muzsikál az erdő Fotópályázat és Gyermekrajzpályázat nyertes alkotásaiból.

A Békés megyei rendezvény az 1997 óta az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben.

Másnap Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn délelőtt a helyi termékek bemutatóján kívül kézműves foglalkozásokat és különböző környezetvédelmi bemutatókat is szerveznek gyermekek részére. Később szintén erdei sétákkal és koncertekkel színesítik a programot.

Az érdeklődők hallhatják a Nagyváradi Állami Filharmónia Kamarazenekarát, a Nagyváradi Művészeti Líceum magyar tagozatának Bartók Béla kórusát, a MárTones Zenekart, a Temesvári Bokréta Néptánc- és Citera Együttest, Csík Jánost és a Mezzo zenekart is.

A Muzsikál az erdő programsorozat legfőbb célja, hogy a szervezők az erdő, a zene és a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítsák.

A programokkal kapcsolatos részletes információk ide kattintva találhatók.

Tavaly szeptemberben Pál István Szalonna és Bandája is fergeteges hangulatú koncertet adott – érdemes megnézni!

 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!