Környezet

2022.03.23. 11:20

Magyarország az európai légszennyezettségi listán a 13. helyen áll

A világ egyetlen országa sem tudta tartani a légszennyezettségi határértéket 2021-ben – közölte a WHO.

A világ egyetlen országa sem tudta tartani a légszennyezettségi határértéket 2021-ben – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ismertetve egy 6475 városra, 117 országra, illetve területre kiterjedő mérés eredményét.

Települési bontásban a vizsgált városok mindössze 3,4 százalékában felelt meg a levegő minősége a nemzetközi szabványnak – derül ki a felmérésből, amelyet az IQAir svájci levegőminőségi technológiai vállalat végzett a világ országaiban. Kilencvenhárom városban a pm2,5-szint 10-szeresen haladta meg az ajánlott határértéket.

A WHO ajánlása szerint a szálló por 2,5 mikronnál kisebb részecskéinek (pm2,5) mennyisége nem haladhatná meg az 5 mikrogrammot köbméterenként. A pm2,5 már kis koncentrációban is erősen ártalmas lehet az egészségre – hangsúlyozza a világszervezet.

Sok országban jelentős eredményeket érnek el a szálló por csökkentésében, például Kínában, ahol a korábbi nagyon magas adatok csökkenést mutatnak, de vannak a világnak olyan részei is, ahol sokkal rosszabb a helyzet – mondta Christi Schroeder, az IQAir levegőminőségi tudományos igazgatója.

Indiában tavaly összességében romlott a helyzet, Újdelhi pedig a világ legszennyezettebb levegőjű fővárosa maradt. Az előző évhez hasonlóan 2021-ben is Banglades volt a legszennyezettebb levegőjű ország, a felmérésbe első ízben bevont afrikai Csád pedig a második legrosszabb helyen debütált.

Kína, ahol 2014-ben üzentek hadat a légszennyezettségnek, a 22. helyre javult tavaly a pm2,5-sűrűséget tekintve az egy évvel korábbi 14. helyről az átlagosan 32,6 mikrogrammos értékkel. Kínán belül a levegőszennyezettségi listát a hszincsiangi Hotan városa tartja 100 mikrogrammot meghaladó pm2,5-értékkel, főleg a homokviharok miatt. A tartományi székhely ugyanakkor a „világranglistán” a harmadik helyre esett vissza két indiai város, Bhivádi és Gáziábád mögött.

Európában a legrosszabb levegőt Montenegróban mérték 35,2 mikrogrammnyi, 2,5 mikronnál kisebb szálló porral köbméterenként, a 42 országot felsoroló régiós listán Magyarország a tizenharmadik 15,5 mikrogramm szennyezettséggel.

Borítóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!