Sokrétű támogatás

2022.03.05. 08:25

Az Egyszülős Központ már 162 egyedülálló szülőnek segített munkát találni

A központ 2018 májusában nyílt meg, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő.

Már több mint 160 egyedülálló szülőnek segített munkát találni az Egyszülős Központ.

A központ 3 éve indította el az egyedülálló szülők munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő ingyenes programját, amelynek részeként tanácsot adnak az önéletrajz és a motivációs levél megírásához, valamint a sikeres állásinterjúhoz.

Konkrét állásközvetítéssel is segítik a szülőket, az elhelyezkedésük után pedig 6 hónapig után követik őket a munkavállaló és a munkaadó szempontjából is. A program így 2019-es indulása óta 452 egyedülálló szülőnek segítettek az elhelyezkedésben, közülük 162-nek talált a központ állást, illetve 189 céget vagy vállalatot vontak be a programba.

Az Egyszülős Központ a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált Incorpora Programhoz csatlakozva biztosítja az egyszülős családok számára a támogatást. A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt több mint 3 évben a központ több mint 70-féle szolgáltatásával mintegy 26 ezer családot ért el.

Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma körülbelül 300 ezer.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!