gólyahír

2021.07.19. 10:33

Húsz flamingófióka kelt ki a napokban a Budapesti Állatkertben

A Fővárosi Állat- és Növénykert rózsás flamingó kolóniája jelenleg több mint százötven egyedből áll.

Greater flamingo (Phoenicopterus roseus) Malaga, Spain

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jesus Cobaleda

Néhány nap alatt húsz flamingófióka kelt ki a Budapesti Állatkertben – számolt be róla közleményben az intézmény.

Az első rózsás flamingófióka július 6-án kelt ki a tojásból. Azóta húszra nőtt a számuk, és hamarosan újabbak kikelése is várható.

A közlemény szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik nevezetes látványossága a rózsás flamingó kolónia, amely jelenleg több mint százötven egyedből áll. Európában ez az egyik legjobban szaporodó rózsás flamingó csapat, évről évre 15-20 fióka szokott kikelni és felcseperedni.

A frissen kikelt fiókák alig nagyobbak a naposcsibéknél. Testüket ebben a korban még jellegzetes, pihés toll fedi, csőrük és lábaik pedig kezdetben rózsaszínűek, de egyhetes-tíznapos korukra a rózsaszín feketére vált.

Az elkövetkező hetekben a fiókák növekedése és fejlődése mellett azt is meg lehet majd figyelni, hogy egy idő után a kolónia felnőtt tagjai az összes fiókát egy csoportba terelik, akikre így sokkal könnyebben tudnak egyesült erővel vigyázni – olvasható a közleményben.

A flamingók hat faja közül a Budapesti Állatkertben is látható rózsás flamingók (Phoenicopterus roseus) a legnagyobb termetűek. Afrika számos vidékén, Dél- és Délnyugat-Ázsiában, valamint Dél-Európában őshonosak, de nagy ritkán még a Kárpát-medencében is előfordulhatnak vadon.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!