megmentheti őket

2021.01.05. 17:10

Hasznos az olvadó gleccserek letakarása óriási lepedőkkel

Kínai tudósok szerint hasznosnak bizonyul a gleccserek letakarása óriási lepedőkkel, hogy lelassítsák olvadásukat.

Forrás: Shutterstock

A Kína északnyugati részén lévő Szecsuán tartományban található Dagu gleccser egy 500 négyzetméteres területét augusztusban ökotextillel borították be a Kínai Tudományos Akadémia Északnyugati Intézetének kutatói.

Két és fél hónappal később a tudósok megállapították, hogy a beborított területből egy méterrel kevesebb tűnt el, mint a nem lefedett régióból.

Vang Fej-teng kutató szerint a vizsgálat bizonyította, hogy a lepedők képesek blokkolni a napsugárzást és megakadályozni a hőcserét a gleccser felszínén.

A szakértő szerint az elmúlt években a globális klímaváltozás hatására világszerte megnövekedett a gleccserek olvadásának sebessége.

A kisebb, legfeljebb egy négyzetkilométeres gleccserek pedig emberi beavatkozás nélkül hamarosan teljesen eltűnhetnek.

A világ tudósai ugyanakkor elsősorban a gleccserek változására, a változások mechanizmusaira koncentrálnak és viszonylag kevés figyelem irányul a gleccserek olvadását megakadályozó esetleges megoldások keresésére – tette hozzá.

A kínai szakértők a továbbiakban kipróbálják hőblokkoló módszerüket Kína más gleccserein is, amelyeket már súlyos mértékben érintett a klímaváltozás, és amelyek a turizmus fontos célpontjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!