Új elnök a LoL élén

2022.09.19. 18:00

Hiába a nyakkendő, nem épp úgy néz ki, mint egy elnök

A Grammy-díjas művész uralja a videójátékok és az e-sport világát új, vezetői szerepkörében.

Lil Nas X

Bejelentette a Riot Games, hogy Lil Nas X lett a League of Legends (“LoL”), a világ egyik legjátszottabb kompetitív videójátékának új elnöke. Ebben a szerepben – kezdve a 2022-es LoL-világbajnoksággal („Worlds”) – a több műfajban is hódító rapper, énekes és dalszerző felel majd a kirobbanó zenei pillanatokért, a zseniális LoL-hőskinézetért és egy lélegzetelállító élő vb-s show-ért, a LoL univerzum több mint 180 millió havi játékosának és rajongójának legnagyobb örömére.

„Úgy éreztem, itt az ideje, hogy kipróbáljak valami újat. Nagyon sok szempontból már nyomot hagytam a popkultúrában, és most itt az ideje, hogy meghódítsam a videójátékok világát. Minden idők legnagyobb League of Legends elnöke leszek. Emellett minden idők legjobb Worlds-himnuszát készítem el, és elhozom nektek a valaha volt legnagyobb, legmenőbb és legszexisebb világbajnokságot!” – mondta Lil Nas X. „A STAR WALKIN' az egyetlen dal mostantól, amelynek meghallgatására engedélyt adok. „Swag” lesz, az tuti!”

A LoL elnöke
 

Első elnöki döntése, hogy a világverseny várva várt himnuszával – amelyet idén maga Lil Nas X ad elő –, útjára indítja az eseményt. A „STAR WALKIN" szeptember 23-án debütál közvetlenül a VB szeptember 29-i rajtja előtt Mexikóvárosban. Ezt követően Lil Nas X és a Riot Games kiadja a maga nemében az első, közösen tervezett LoL-on belüli kozmetikai tartalmat („Tekintély kiadású” formában) egy vadonatúj hőshöz, K’Santéhoz, Nazumah büszkeségéhez. Ezután Lil Nas X élő előadással lép színpadra, a Mastercard által bemutatott Worlds-döntő nyitóünnepségén, november 5-én szombaton, a San Franciscó-i Chase Centerben.

Ő egy 23 éves díjnyertes rapper, énekes, dalszerző a georgiai Atlantából. 2019-ben kapták fel a nevét igazán, amikor kijött az „Old Town Road" című számmal, amellyel felforgatta a zeneipart. Sajátos stílusának köszönhetően hamar felkapaszkodott a slágerlisták tetejére, miközben vírusszerűen kezdett zenéje terjedni a világban. Billy Rax Cirusszal készített remixe 19 héten keresztül vezette a Billboard Hot 100 toplistáját. 

„Lil Nas X a legfelvillanyozóbb név a zene világában, így amikor megjelent a bázisunkon és elmondta nekünk, hogy a LoL elnöke szeretne lenni és csatlakozna hozzánk a Worldsre, természetesen igent mondtunk” – árulta el Naz Aletaha, a Riot Games League Esports globális vezetője. „Mindannyiunkat elbűvölt a víziója, a szenvedélye és a ellenállhatatlan stílusa, alig várjuk, hogy lássuk, mivel készül a San Franciscó-i Worlds- színpadára idén novemberben.”

A művésszel együttműködésben tervezett Lil Nas X Tekintély kiadású Empyrean K'Sante kinézet november 3-án jelenik meg világszerte, amelyet november 14-ig oldhatnak fel a játékosok. A játékon belüli skint nem lehet közvetlenül megvásárolni, azonban megszerezhető lesz, ha a League of Legends vagy a Teamfight Tactics játékmódokat választják az idézők, a Worlds 2022 játékon belüli esemény alatt. 

A limitált K’Sante hőskinézet végleges feloldásához játékon belüli valutát (2,000 Worlds 2022-es zsetont) kell szerezni. A Riot Games és a Louis Vuitton első játékon belüli partnerségét követően Lil Nas X Tekintély kiadású skinje, a LoL első közösen tervezett művészi együttműködése a játékon belül, amely lehetőséget ad a játékosoknak arra, hogy megünnepeljék ezt a felejthetetlen kollaborációt, ezzel a sosem látott skinnel.

A világbajnokságok a League of Legends e-sportvilágának csúcspontjai, amelyben 11 különböző régió legjobb csapatai versenyeznek a VB-címért. 24 csapat vesz részt a tornán, de csak egyikőjüket koronázzák meg a világ legjobbjaként. A Worlds évről évre rekordokat dönt, a 2021-es finálét több mint 73 millióan nézték egyidejűleg, valamint percenként átlagosan (AMA) 30 millióan ültek a képernyők elé egy meghatározott időszak alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!