Újratervezés Program

2022.04.29. 18:00

Mától ismét lehet jelentkezni ingyenes informatikai képzésre

A koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és munkaerőpiaci helyzetre reagálva az Innovációs és Technológiai Minisztérium először két évvel ezelőtt hirdette meg az Újratervezés Programot, hogy díjmentes informatikai átképzéssel segítse azokat, akik a pályaváltás mellett döntöttek.

A munkahelyek megvédése, a magyar családok és vállalkozások támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja, ezért a program idén is folytatódik.

Az érdeklődők április 29-től ismét jelentkezhetnek a programban harmadik alkalommal meghirdetett informatikai képzésre. Ezúttal tízezren kapnak lehetőséget a digitális készségek javítására és a programozás alapjainak megismerésére, majd ezt követően több mint háromszázan juthatnak tovább a nyáron induló alapszintű szakmai képzésekre.

A távoktatásos program elvégzésére a regisztrációt követően négy hét áll a rendelkezésre, és naponta 2-6 óra elfoglaltsággal jár attól függően, hogy a résztvevők milyen meglévő informatikai ismeretekkel rendelkeznek, illetve mennyi időt tudnak a képzésre fordítani.

A válság alatt az ingyenes informatikai képzésre több mint 72 ezren regisztráltak és több mint 11 ezren szereztek tanúsítványt. A legjobban teljesítők a program korábbi két ütemében lehetőséget kaptak arra, hogy 100%-os támogatással négy különböző informatikai szakterületen piacképes tudást és államilag elismert szakképesítést szerezzenek. Ezeken eddig már több mint 1600-an vettek részt, a sikeres vizsgát tettek közül pedig közel ezren kaptak lehetőséget újabb szakmai bizonyítvány megszerzésére haladó és gyártóspecifikus képzéseken.

A programra a 18. életévet betöltött személyek jelentkezhetnek, a további feltételek és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók itt érhetők el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!