A Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) közleménye szerint december 24-én az OTL villamosai és buszai 21.30–22.30 óra között „vonulnak vissza” a telephelyre, december 31-én pedig 19–20 óra között.
A Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) közleménye szerint április 6-án, pénteken a vasárnap, illetve hivatalos ünnepnapokon megszokott menetrend szerint közlekednek a tömegközlekedési járatok, kivéve a Nagyvárad- Biharkeresztes viszonylatot, mely a hétközna
A Körös-parti református templomban befejezte az orgona főjavítását Molnár József orgonaépítő mester. Ez alkalomból vasárnap délelőtt hálaadó istentiszteletet tartottak, melyen megemlékeztek Béczy Ernő néhai karnagyról, kántorról, akinek nevét felvette az
<p>Szatmár megye — A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal hatáskörében működő helyi adóhivatal újévi órarendje szerint 2009 január 5. és 9. között 8 és 17 óra között, továbbá január 10–én, azaz szombaton 8 és 14 óra között fizethetők be a különböző bünteté
<p>A Civil Elkötelezettség Mozgalom a marosvásárhelyi díszkivilágítással kapcsolatos kifogásai kapcsán nyílt levelet intézett Dorin Florea polgármesterhez. A mozgalom szerkesztőségünkhöz is eljuttatta azt, íme:</p>