Borsod-Abaúj-Zemplén

2007.09.18. 18:18

Az Észak vigyázzott a gyerekekre

<p>Kazincbarcika, Ózd&#160;- Az idén volt hatodik éve, hogy elindítottuk tanév eleji, az Észak vigyáz a gyerekekre akciónkat. Kezdetben csak Miskolcon helyeztük el a figyelemfelhívó táblákat, az idén azonban Ózdon és Kazincbarcikán is.</p>

Vigyázzunk a gyerekekre!

A nyári szünet után a gyerekek is figyelmetlenebbek az utakon, de az autósok sem számolnak az iskolába, vagy onnan hazaigyekvő gyerekekkel. Ezen próbáltunk segíteni színes tábláinkkal, amelyre ezt írtuk: Vigyázzunk a gyerekekre!

Hasznos
Mennyire volt sikeres az akciónk? Erről érdeklődtünk a megyei rendőr-főkapitányságon, ahol Lasztóczi Péter, a közlekedésrendészeti osztály vezetője elmondta: szerencsére nem történt a megyénkben, a tanév első két hetében iskolakörnyéki gyermekbaleset. Az általunk kihelyezett táblákat az osztályvezető is hasznosnak, figyelemfelhívónak találta, és szerinte az autósok jobban figyelnek, ha ezeket elolvassák.

Akciónk szerdán véget ér, de bízunk benne, hogy az autósok a tanév többi napján, a táblák nélkül is körültekintően vezetnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!