Pályázat

2021.04.22. 09:53

Rajzok és digitális kiskönyvek készítésével hangolódtak az Eucharisztikus Kongresszusra a diákok

Pályázatot hirdettek január végén a gyulafehérvári, a szatmári, a nagyváradi és a temesvári római katolikus egyházmegyék I–IV. és V–XII. osztályos tanulói részére azzal a céllal, hogy a diákok az oltáriszentséghez közelebb kerülve készüljenek a 136 nap múlva Budapesten megszervezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Ciucur Losonczi Antonius

A pályázatot a hitoktatás romániai újrakezdésének 30. évfordulójára létrehozott hittan.ro portál szerkesztősége hirdette meg, két kategóriában: Az oltáriszentség és a család címmel I–IV. osztályos tanulók számára, valamint Őáltala, Ővele és Őbenne címmel V–XII-eseknek. Előbbi felhívásra képzőművészeti alkotásokkal lehetett jelentkezni, utóbbira digitális kiskönyvekkel. Az elemisták összesen nyolcvankilenc pályaművet küldtek be (a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból harminckilencet), míg a többiek harminckilenc úgynevezett e-bookot készítettek, köztük két Szent László-s diáklány.

A váradi „házi” díjátadó ünnepséget tegnap délben tartották a Szent László Líceum kápolnájában. Valamennyi résztvevő kapott ajándékba kifestőkönyvet, feladatfüzetet, naptárt, emléklapot, NEK-feliratos karkötőt, kitűzőt és pólót az európai magyar katolikusok lapjának (Életünk), a kolozsvári Verbum Kiadónak, valamint a NEK titkárságának is köszönhetően. Emellett különdíjban részesült a negyedikes Perei Dániel és a tizenegyedikes Gyarmati Noémi.

Benedek Ramóna hitoktató arra hívta fel a figyelmet, hogy a rajzokat kitették a kápolna falára, ünnepnek nevezve a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülési időszakot. Meglátásában a pályázó diákok bebizonyították, hogy az életükben milyen fontos szerepet tölt be Krisztus. Nincs első, második és harmadik díj, hiszen mindenki a legjobbat hozta ki magából – a szíve gazdagságát, a Jézus iránti szeretetét a saját maga módján mutatta meg a világnak. Ezért aztán mindenkinek a munkája pozitívan lett értékelve – hangsúlyozta.

Konrád Katalin igazgatónő azt emelte ki, hogy milyen szépen juttatták kifejezésre a diákok azt, hogy hitük szerint hogyan van velünk Jézus jelen az oltáriszentségben. Van, aki kívülről láttatott egy templomot, más belülről ábrázolta az istenházát, és olyan is akadt, aki a szentostyát örökítette meg papíron. Tükröződik az alkotásaikon továbbá az is, hogy van, aki egy kicsit már többet tud Jézusról, mivel már volt elsőáldozó – magyarázta.

Szabó Ervin atya, az iskola lelki vezetője arról beszélt a gyermekeknek, hogy miben rejlik a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelentősége, mit üzen a hívő keresztény emberek számára.

Az egyik különdíjas, Gyarmati Noémi lapunknak azt nyilatkozta: egy nagyon kreatív számítógépes programban dolgozott, mely szerinte lehetőségek végtelen tengere, hiszen filmrészleteket, zenéket, hangokat, képeket lehet bevágni, szöveget szerkeszteni a használatával. „Úgy érzem, a legnagyobb nyereség talán nem is annyira a különdíj, hanem az, hogy örömöt okoztam azok számára, akik mindig mérhetetlenül sok időt, türelmet és szeretetet fektetnek a hitembe. Egy tanúságtételként éltem meg az egészet” – fogalmazott.

Fotók: A szerző felvételei

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!