Bihar hírei

2018.07.11. 10:28

A hatodik falunapot rendezték meg Belényesújlakon

Az elmúlt hétvégén, szombaton és vasárnap immáron a hatodik falunapot rendezték meg a Fekete Körös-menti településen, Belényesújlakon. Az eseményen jelen volt Derzsi Ákos, a magyar érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ szenátora is.

Az elmúlt hétvégén, szombaton és vasárnap immáron a hatodik falunapot rendezték meg a Fekete Körös-menti településen, Belényesújlakon. Az eseményen jelen volt Derzsi Ákos, a magyar érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ szenátora is.

Belényesújlak az a Fekete Körös-menti település, ahol évente több olyan rendezvény is zajlik, mely vonzza a közönséget, ezek között is kiemelkedő az évente megrendezett falunap. Ezen kívül, amióta csak rendeznek Fekete Körös-menti Magyar Napokat, a település ezekből is mindig kiveszi részét. Az elmúlt heti falunapi ünnepség szombaton a késő délutáni órákban kezdődött, egy helybeli román néptánccsoport a térség jellegzetes néptáncait és népdalait mutatta be. Ezt követően Sabău Mihaela Angela, a község polgármestere és Derzsi Ákos RMDSZ-es szenátor köszöntötte, az akkor még kevés létszámban megjelenő közönséget. Derzsi Ákos miután román nyelven köszöntött mindenkit, magyarul mondta el köszöntő beszédét. Ebben kifejtette: "Annak nagyon örvendek, hogy ezen a vidéken is vannak olyan rendezvények, ahová mi is eljöhettünk, van kihez jönni, van kit köszönteni! Tudjuk nagyon jól, hogy egyre fogyunk és nagyon jó érzés, hogy itt olyan közösség van, mely ünnepelni tud, tudja a hétköznapjait, az ünnepnapjait értékelni. Azt hiszem, öröm számunkra, hogy valóban van hová jöjjünk - ezt szeretném hangsúlyozni -, mindezeknek én nagyon örülök és annak is, hogy jelen vannak a helybeliek, és a település legnagyobb ünnepén részt vesznek. Ők próbálnak úgy élni ebben a közösségben, hogy hasznosak legyenek és nem számít, mi van körülöttük, mi történt tegnap, ők ma és holnap ünnepelnek. Azt, hogy milyen szinten sikerül megtartani ezt az ünnepséget, én nem tudok erre válaszolni, de a lényeg, hogy ez a közösség összetartson, és ha nem is gyarapszik, de legalább megmaradjon olyan szinten amilyenen van. Köszönöm, hogy meghallgattak és jó szórakozást kívánok mindenkinek", zárta beszédét a szenátor.

Ezt követően Sabău Mihaela Angela polgármester nagy szeretettel köszöntött mindenkit, a következőket mondva: „Most már nyugodtan kijelenthetjük, egy hagyományt teremtettünk azzal, hogy minden év nyarán megtartjuk a település legnagyobb ünnepét, a falunapot. Külön köszöntöm Derzsi Ákos szenátort és nagyon örülünk, hogy eljött közénk, velünk ünnepel”. Arra kérte a honatyát, hogy támogassa a lehetősége szerint községüket, amikor pénzleosztásról van szó, hogy tovább tudjanak ők is lépni a községfejlesztésben. Beszélt a szombati és a vasárnapi műsorokról, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.

Előadások

Az ünnepi köszöntők után szombaton három együttes lépett színpadra: a Party Band, a Jessie és a Marosvásárhelyről érkezett XYZ Zenekar, utóbbi magyar mulatós zenével szórakoztatta az erre az órára már szépen begyűlt közönséget. A másik két zenekar is kitett magáért, összességében mindhárom együttesnek kijárt a megérdemelt elismerés. A vasárnapi nap eseményei kora délután kezdődtek, nagyon sok román néptánccsapat és szólóénekes lépett fel a Belényesi-medencéből, de révi román néptáncosok is eljöttek Belényesújlakra. A helyi magyarság nagy örömére a micskei Görböc néptánccsoport is fellépett, számukra nem ismeretlen Belényesújlak, hiszen a Hodgyai Edit tanárnő által vezetett csapat nem először szerepelt a sportpálya melletti szabadtéri színpadon. Emelte még a nap hangulatát a helyi Általános Iskola tanulóinak előadása, ekkor már nagyon sokan voltak a színpad körül kialakított nézőtéren, szülök, nagyszülők, rokonok, ismerősök kíváncsiak voltak a diákok által bemutatott műsorra. Az esti órákban már több száz ember volt jelen a népdalok- és a könnyűzene előadásokon, melyen ismert énekesek szórakoztatták a közönséget.

Dérer Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!