Úti beszámoló a Don-kanyarból, a 74. évfordulón

Személyes élményeken alapuló úti beszámolóval emlékezett a Don-kanyarban vívott harcokra dr.Lippai Péter ezredes pénteken este Diószegen, a 74. évforduló alkalmából. A helyszínen a mai napig vannak újratemetések, a temetőket példásan rendben tartják.

A magyar hadtörténelem legszomorúbb, legtragikusabb napjainak nevezik a Don-kanyarban volt csatát, mely 1943. január 12-én kezdődött meg, amikor a Vörös Hadsereg megkezdte előrenyomulását. A 74. évforduló adott alkalmat arra a megemlékezésre, melyre Mados Attila diószegi polgármester szerint azért volt szükség, mert keveset beszélünk az eseményről, a fiatalabb generáció éppen keveset tud róla, holott hozzájárulhat identitástudatunk erősítéséhez. A helyi RMDSZ-szervezet és a Gróf Széchenyi István Huszárszázad szervezésében létrejött eseményen pákozdi (Fejér megye) vendégeket köszönthettek. Elsőként a testvértelepülés polgármestere, Takács János kapott szót, aki kifejtette: kegyelettel kell emlékezzük áldozatainkra, emlékük erősítse bennünk a tudatot, hogy egy ősi nép tagjai vagyunk.

Nagyon megfázott...

A diószegi előadás szükségességének ötlete 2013-ban fogalmazódott meg, amikor érmelléki küldöttség járt Pákozdon, illetve az ottani katonai emlékparkban. Utóbbi ügyvezetője, dr.Görög István ny.ezredes, a Don-kanyarbeli csata apropóján felelevenítette: édesapja túlélte azt, ám sosem beszélt róla, illetve sosem panaszkodott életében semmire, ám mindig nagyon fázott, ebből sejtette családja, hogy "előzőleg valahol nagyon megfázhatott". Az ezredest ez is ösztökélte a harcok emlékeinek kutatására, a Pákozdi Katonai Emlékparkban pedig nem csak azt mutatják be, hogy mi történt, hanem azt is, hogy mi lehetett volna. Mindezt egy olyan mai világban, amikor egyesek szerint nem csak katonai szolgálatra nincs szükség, de még a haza fogalmát is kétségbe vonják...

Hat nap

A továbbiakban Pásztor Sándor megyei tanácselnök előbb szólt azokról az időkről, amikor szervezni kezdték a doberdói emléktúrákat, melyek során a pákozdiakkal is kapcsolatba kerültek, majd bemutatta a hallgatóságnak azt a rajta kívüli további négy magyar megyei tanácselnököt, akik belső-erdélyi polgármesterek társaságában aznap Bihar megyei körúton tartózkodtak. Szabó Ödön képviselő azt emelte ki, hogy az utóbbi években sikerült vagy helyrehozni vagy létrehozni emlékhelyeket. Hozzátette: hasonló célra a továbbiakban is ki kell használni a forrásokat, erre lesz is alkalom, hiszen számos jelentős évforduló lesz ebben az esztendőben is. Dr.Szabó József helyi helytörténész a II. világháború helyi vonatkozásairól szólt röviden, említést téve a Nagyürögd és Ottomány között húzódott Károly-védvonalról, megjegyezve, hogy a szűkebb térséget csak "kisebb csetepaték" érintették. Mindezek után kezdődött csak maga az előadás, melynek elején dr.Lippai Péter ezredes tisztázta: nem egy hagyományos értekezés következik a Don-kanyari eseményekről, hanem egy képes "úti beszámoló" egy oda szervezett 6 napos tanulmányútról. Ennek alapját az a terv képezte, hogy teremtsenek korabeli rádióösszeköttetést a Don-kanyar és a budai vár között.

Emlékek a folyóparton

Az utazást részletekbe menően megismerhettük a Kijevben és Moszkvában szerzett benyomásoktól kezdve a helyszíneken tapasztaltakig. A képeken elénk tárultak az egykori hídfőállások: Scsucsje, Korotojak, Puhovo, Rudkino, Sztarozsovoje, korabeli fotók mai megfelelői megközelítőleg vagy pontosan ugyanabból a szögből. Az előadó egyebek mellett kiemelte: akkor érintette meg igazán a történelem, amikor az ott Tisza méretű Don partja mentén találtak szinte érintetlen állásokat és holmikat, melyek még mintha a néhai magyar katonák érintését is őrizték volna. Ugyanis telis-tele van manapság is a Don partja töltényhüvelyekkel, gránátmaradékokkal, de akár tábori ágyak rozsdás vázaival is, ilyen holmikból a közeli falvak iskoláiban kisebb-nagyobb kiállítások vannak. Sőt, a mai napig vannak újratemetések is, amikor földi maradványok kerülnek elő egykori rögtönzött sírokból. Apropó, sírok: az előadó tapasztalta, hogy rendben tartják a temetőket, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű katonák nyugszanak a hantok alatt.

39. gyalogezred

Az előadás során érezhető volt a katonai szakértelem, hiszen hadászati szempontból is kiértékelte a látottakat dr.Lippai Péter, illetve minden látott harcászati eszköznek pontosan tudta a nevét, számát, gyártási és származási helyét, ezzel is bizonyítva a téma iránti elkötelezettségét. Zárásként azt is megtudtuk, hogy az oroszokkal manapság sem jó viccelni: egy plakát szerint például a vasút rongálásáért manapság is kényszermunka jár...

Az előadás után szót kapott még Kiss Róbert zászlós, aki elkötelezett kutatója az egykori debreceni cs. és kir. 39. gyalogezred történetének, melybe az Érmelléken is soroztak, éppen ezért kérte (és kéri ez úton is) azok jelentkezését, akiknek családjában bármilyen vonatkozó dokumentum, fotó fellelhető (elérhetősége is további információ található a 39gyalogezred.hu internetes oldalon).

Az esemény zárásaként a házigazdák minden résztvevőt vacsorával vártak.

Rencz Csaba